10.

ennyi hét van hátra a legoptimálisabb esetben Dani megszületéséig. A jobb oldalon található gólyám egyre közeledik a házikó felé, a szülésig hátralévő napok száma már jócskán 100 alá csökkent, ha belépek a kisebbik szobánkba azt látom, hogy hamarosan hivatalosan is gyerekszobává változik, én pedig egyre nagyobb vagyok. Elmondom ezredszer is, hogy hihetetlen hogy már itt tartunk, biztos már nagyon unjátok, de tényleg az, a december nagyon hamar itt lesz. Vágyom már a karácsonyi hangulatra, az ünnepekre, a hideg téli estékre, amikor már 3-an leszünk és nagyon kíváncsi vagyok már, hogy ki lakik bennem 7 hónapja. Sokat gondolok Rá, hogy hogy fog vajon kinézni, milyen baba lesz, milyen kisgyerek, Zé-vel múlt héten már azon agonizáltunk, hogy vajon hogy lehet olyan érzelmileg stabil gyereket nevelni, aki abszolút megbízik a szüleiben, mint a nővéremék gyerekei, mert ők valamit tényleg nagyon jól csinálnak/csináltak. Az ő gyerekeiknek, akik most lesznek 12 évesek pl. nem tabu a szexről beszélni a szüleikkel (legalábbis a kisfiúnak a kislány kicsit szégyenlősebb), vagy a másságról, ha rossz jegyet kapnak az iskolában azonnal hívják kétségbe esve az anyukájukat. Azt hiszem a legnagyobb kincs és az egyik legfontosabb dolog a szülő-gyerek kapcsolatban a bizalom és talán az, hogy egyen rangú félnek tekintse a szülő a gyereket, ne kioktassa, hanem terelgesse és beszélgessen vele. Gyakorlatban még nem tudom ez hogy működik, de majd megkérdezem tesómékat van-e erre recept,de szerintem az, hogy ők hogyan nevelték a gyerekeiket abszolút nem volt tudatos. Fiatalon váltak szülővé és  ösztönösen és nagyon nagy szeretetben csináltak mindent, nem olvasták el a nevelésről szóló könyvek tucatját, így nem váltak merevvé és görcsössé. Szeretném Danit én is már a kezdetektől egy kis embernek tekinteni, nem csak egy magatehetetlen vörös csomagnak, akit gépiesen etetünk, fürdetünk, altatunk, hanem figyelünk rá, beszélünk hozzá, figyeljük a reakcióit a külvilágra.

Egyébként ez a szülés és a gyerek ellátása dolog szerintem nem annyira bonyolult, mint ahogyan azt egyes internetes platformokon taglalják és kivesézik, néha már kezd olyan érzésem lenni, hogy a nők többsége akinek gyereke születik valami szekta tagjává válik. Valószínűleg minden pár életének egyik fő műve ha utóduk születik, hiszen ez a rendeltetésünk a Földön, és szinte nincs olyan cselekedetünk, vagy gondolatunk, ami ne ezt támogatná. Evolúciós szempontból a férfi és nő célja élete során ezen a bolygón a szaporodás- és ezért valljuk be elég sok mindent meg tudunk mozgatni -, valamint az utódaik felnevelése, óvása. Ez eddig rendben is van, illetve az is, hogy mindenki szeretné ezt jól csinálni. De én nem tudok azonosulni azzal, hogy gátmetszés kontra gátvédelemről társalogjak és hogy nekem ez fontos céljaim közé tartozzon az életemben, hogy gátmetszés nélkül szüljek, vagy hogy két éves koráig szoptassam a gyerekem és pongyolába üljek otthon, mert a gyerek csak mellből hajlandó enni és ne mozduljak ki sehova. Oké, hogy fél évig erre szükség van és azt alá is írom, nem a szoptatás fontosságát kérdőjelezem meg, hanem azt, hogy valóban szükséges-e erről ennyit beszélni és ennyit foglalkozni vele. Én már arra a következtetésre jutottam egyébként nem fanatikussá vált barátnőim elmondásai alapján, hogy azért sulykolja a szoptatás fontosságát mindenki ennyire, mert egyébként szoptatni nem egy rózsaszín álom és ha ezt annyiba hagynák, nem mondanák el ezerszer, hogy rossz anya vagy ha nem szoptatsz sokkal többen feladnák a dolgot. Hangsúlyozom nem a szoptatás fontosságát kérdőjelezem meg, hiszen a babának valószínűleg tényleg az anyatej a legfontosabb és leginkább kielégítő tápláléka és én is erre készülök, de ha valami oknál fogva nem fog menni nem akarok a társadalom nyomása és elvárásai miatt összetörni és úgy érezni, hogy rossz anya vagyok, mert nem tudom a legfontosabb dolgot megadni a gyerekemnek.

A nagyobbik gyermekemről még nem is esett szó a blogomban, pedig ő is nagyon fontos számomra, úgyhogy most ezt is pótolni szeretném. Van nekünk egy szőrös lányunk is, aki már 5 éves és egy havanese fajtájú eb. Világ életemben nagy kutyás voltam, de a szülők soha nem engedték, aztán végül megtört a jég, mert még a 90-es években, amikor 11 éves voltam találtunk egy magyar vizslát, aki nálunk ragadt, majd ő amikor megöregedett és feladta a harcot szintén vizslánk lett. Aztán én Pestre költöztem a belvárosba, kislakás, kiskutya, így lett Ő. Imádjuk természetesen, eddig egykeként tengette a napjait és ezt nagyon is élvezi, úgyhogy biztos lesz vele gondunk majd Dani érkezése után, biztos depressziós lesz a csupasz tesója miatt, hogy csak így fogja magát és betör az ő birodalmába. Hát így leszünk mi egy család. :)

Sokkal jobban

Jelentem nem buggyantam meg  teljesen, ma már sokkal jobban vagyok. Talán többet is aludtam ma éjszaka, mint az elmúlt napokban, talán hatnak a homeopátiás bogyók, de szerintem az jelentette a legtöbbet, hogy Zé két nappal ezelőtt este amikor a konyhában tevékenykedtem odajött és miközben segített krumplit pucolni a vacsorához biztosított afelől, hogy ő mindenben támogat és biztos lesznek nehézségek, de mindent megoldunk és segíteni fog és mi ketten mindent legyőzünk. Szerintem ez jelentette a legtöbbet. A nem alvásról kiderült, hogy terheséknél sajnos általános probléma. Valaki azért nem alszik, mert a gyerek tombol a hasában és egyszerűen nem tudja megszokni, valaki egyfolytában a wc és az ágy között ingázik, közte pedig a bárányokat számolja hátha sikerül neki legalább egy órát egyhuzamban végig aludnia és vannak a hozzám hasonlók, akiknek valószínűleg túlságosan pörög az agya, túl sok mindenen gondolkodnak és ezt éjszaka sem képesek abbahagyni. Ehhez még társul a minden éjszaka fél 1-kor menetrendszerűen induló pisi járatom.

Ma voltam a védő néninél, ő is azt mondta a cukromra hogy ejnye bejnye, meg figyelmeztetett a súlyomra és ő is azt  javasolta, hogy mozogjak és ne egyek szénhidrátot, mert most fog a hízás csak igazán beindulni és a normál súlygyarapodás 9-12 között lenne, és hát én már 9-nél tartok (upsz :)) Szóval hétfőn tényleg elmegyek már tornázni, ha kigyógyulok a takonykórból mert szerencsére még az is elkapott.

Az én férjem akkora lángész, hogy kitalált egy másik módszert a gyerekszoba dekorálására, ami talán egy kicsit falbarátabb a festésnél, ez pedig a falmatrica. Ugyanis nekünk vannak ilyen matricázós ismerőseink, akik állítólag mindent megcsinálnak, amit csak szeretnénk, így az eredetileg megálmodott design-ról sem kell lemondanom.  

Ma Dunaújvárosba utazunk a szüleimhez kicsit pihenni, illetve van egy csomó beszerezni való, pl. lassan össze kell állítani a kórházi pakkot is, úgyhogy hétvégén ez vár ránk.

Insomnia

Szerintem legalább 1.5 hónapja nem tudok rendesen aludni. :( Este 10-kor már csukódnak le a szemeim, éjfélig, vagy kettőig általában alszom, aztán kezdődik a forgolódás, össze-vissza álmodok minden hülyeséget, állandóan felébredek, szóval szörnyű, már félek az éjszakáktól. Ennek eredményeként aztán napközben nem vagyok túl kipihent és általában elég feszültté és ingerültté kezdek válni, aminek többnyire Zé issza meg a levét (jóóó, egyébként meg sokszor nem ok nélkül:P) Egy barátnőm javaslatára most már a homeopátiához fordulok, mert valamit tenni kell, ha nem akarok begolyózni, mire megszületik a gyermek, valamint tényleg el kellene mennem jógázni, vagy valami meditációra. Ma már az is eszembe jutott, hogy nincs-e hatással ez Danira, nem tudom ő mit érzékel ebből, de naivság lenne azt gondolni, hogy semmit, nyilván érzi ha az anyja ideggyenge és feszült. Pedig őt nagyon várom és mindennél jobban szerettem volna hogy már itt legyen velünk, de nagyon sok félelem, aggodalom merül fel ilyenkor az emberben, vagy legalábbis bennem. Tudni fogjuk-e majd miért sír, megértjük-e majd mit szeretne, anyagilag hogy fogjuk megoldani ezt az időszakot, mennyiben változik meg majd a kapcsolatunk Zé-vel, ha egyáltalán megváltozik, nemsokára meg kell szülni ezt a gyereket és még ezer más dolog. Érdekes, mert napi szinten nem foglalkoztatnak ezek a dolgok, tudat alatt valószínűleg nagyon is, pedig én nem akartam rástresszelni a gyerek dologra, most meg mégis itt küzdök a hülye szorongásaimmal. Közben pedig a bűntudatommal is, hogy ilyen hülyeségek járnak a fejemben, miközben élveznem kellene a várandósság minden pillanatát, mert ezek a legcsodálatosabb napok, amik soha többet nem fognak visszatérni és megkaptam mindent amit csak akartam és nem tudok felhőtlenül örülni neki. Hát nem vagyok egyszerű eset azt hiszem. :) De kipróbálom a fent említett feszültségoldó taktikákat és a pozitív gondolatokra próbálok koncentrálni, annak reményében, hogy végre sikerül végigaludnom egy éjszakát.

Vasárnap a 28. hétbe léptünk, azaz a 7. hónapba. Kimondani is hihetetlen, mindössze 12 hét hét van hátra. Visszaemlékezve, hogy milyen hamar eljött a 12. heti ultrahang ideje és hogy azóta mennyi idő telt el pillanatok alatt, a december a sarkunkat tapossa. Hétvégén megvettük végül a kiságyat, 70x140-es, ifjúsági ággyá alakítható, nagyon szuper, úgyhogy gyakorlatilag félig kész a szoba:

A dekoráció van hátra, azaz annak legmeghatározóbb eleme a falfestés, ami miatt szintén kicsit aggódom (tiszta para az életem) :D Egy nagyon kedves ismerősünk besegít egy kicsit a festésbe, de meg akar győzni minden áron, hogy amit én kiválasztottam motívumot az lenne a legjobb, ha az egyik falfelületet sötétebbre festenénk, mondjuk valamilyen kékes árnyalatra és bézs maradna a kép, amit festeni szeretnénk. Erről én azért nem hagyom magam meggyőzni, mert májusban festtettük ki az egész lakást, és nem szeretném teljesen összemázolni a falat, így is tartok anyukám kiakadásától kissé. Már azzal kapcsolatban sem vagyok biztos, hogy tényleg a falra kellene –e festeni. :D

cukor ügyek

No hát az történt, hogy átestem a második cukorterheléses vizsgálaton (az első a 18. héten volt és azért csinálták, mert a húgyúti fertőzésem kapcsán ketonokat találtak a vizeletemben, ami utalhat cukorbetegségre), és nem lett valami szuper. Az éhgyomri 4.3 ami teljesen jó, múltkor is ennyi volt, viszont a 120 perces 7.6 lett a múltkori 6.3 helyett. Ez még a normál tartomány felső határa, mert kevesebbnek kell lennie 7.8-nál, de azért lehetne jobb is, úgyhogy a kortörténeti előzményeimet tekintve (ugye voltam én már inzulin rezisztencia gyanús is) diétára fogtak. Nézzük a jó oldalát, legalább szifiliszem nincs, mert erre is csináltak szűrővizsgálatot. Szóval azt hiszem bele kell törődnöm, hogy kénytelen leszek életem hátralévő részében egészségesen élni, mert az a cukormumus ott jár mindig a sarkamban, és kicsit nem figyelek oda hát ezt teszi velem. Egyébként meg Daniért és a még tervben lévő kishúgáért mindent, úgyhogy én egész hátralévő életemben kész vagyok mohákon és zuzmókon élni, ha ez az ára az ő egészségüknek. A doktorbácsi egyébként most kivételesen csinált ultrahangot, mert a 27. héthez képest túl nagynak találta a hasamat, és ha nagyobb a gyermek, vagy több a magzatvíz a kelleténél az is utalhat cukorbajra. Sajnos az ő uh gépe nem valami profi, úgyhogy én semmit nem láttam csemeténkből, de állítólag minden rendben van vele, csak 1 héttel nagyobb a koránál, ami egyébként kb. valós is, és a fürdővize is teljesen normális mennyiségű. Ezen kívül még megtapogatott és megállapította, hogy nincsenek a beleim megdagadva, így arra a következtetésre jutott, hogy nekem jobban megnyúltak a hasizmaim a kelleténél, úgyhogy végezzek hasizom gyakorlatokat, ha nem akarom szülés után húzni magam után a belem. Ezt azért nem így fogalmazta meg, de a lényeg gyakorlatilag ez. Egyelőre még nem tudom hogy kell egy görögdinnye méretű hassal hasizmozni, de hétfőn elzarándokolok a terhestornára (ó de gyönyörű) és ott majd remélem felvilágosítanak.

A gyerekszoba mondhatni egész jól halad, a Németországban élő nagymama jóvoltából megvesszük hétvégén az ágyát, a festés valamikor október elején kezdőik, a dekoráció másik része már nagyjából kész van, már csak a pincéből kellene édesapám segítségével elhordani a cuccokat a Balatonra, hogy a lakásból lehordhassuk azokat amik nem kellenek, meg persze kellene még függöny, szőnyeg ésatöbbi, de hát mindent szép sorjában. Ami nem kell az a ruha, mert annyit kaptunk már, hogy szerintem 3 hónapig biztos, hogy egy zoknit sem kell neki venni. Egyébként még így is, hogy ennyi mindent kapunk kölcsön, illetve ajándékba úgy érzem, hogy soha nem lesz vége a kiadásoknak, mondjuk ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy nemrég költöztünk új lakásba és még a hiányos berendezést is meg kellett többé kevésbé oldani. Ezt még tetézi, hogy hirtelen 30 fok helyett 13 lett és rá kellett döbbennem, hogy minden felsőm a köldökömig ér, illetve a kabátjaimat nem tudom összegombolni. Hát itt tartunk most ....

Beszélgess a magzattal

Az okosok azt mondják, hogy beszélni kell a gyermekhez már magzati korban is, mert ő azt érzi, ha hozzá beszélünk, megismeri a hangunkat (nem mintha azt nem hallaná meg, amikor nem hozzá beszélünk). Szóval én beszélek hozzá, még ha nem is rendszeresen, de nagyon igyekszem.

Ma elmondtam neki, hogy a Németországban lévő nagymamájától pakkot kapott, hogy éppen dolgozunk,de munka után sétálni megyünk, majd elénekeltem a kiskarácsony-nagykarácsonyt, mert éppen az jutott eszembe.

26. hét

Sűrű hét van mögöttünk mindenféle a szempontból. Munkahelyi dolgokba nem igazán szeretnék belemenni a lényeg, hogy ott sem túl rózsás a helyzet. Október közepéig elég nagy a hajtás, egy kolléganőm valószínűleg váratlanul elmegy, illetve szülés után mégsem jön vissza, az én helyettesítésem sincs még megoldva ami nem az én dolgom ugyan, de azért sokszor én érzem magam kellemetlenül miatta. No de ne is ez a lényeg, hanem hogy pénteken végre újra láthattuk a kis manót, illetve csak szerettük volna látni, ő nem az az exhibicionista típus úgy tűnik. A kezével végig takargatta az arcocskáját és amikor már sokadszor lötyögtette meg a hasamban a doktornő, hogy hátha kicsit pózol nekünk még hátat is fordított. Egyébként végig aludt, ásítozott, valószínűleg nem nagyon tetszett neki, hogy mi piszkáljuk, amikor ő az igazak álmát alussza, úgyhogy nem is próbálkoztunk túl hosszú ideig a felébresztésével. Kaptunk róla azért dvd-t és fotót is, íme ő Dani 25+5-nél.

Egyébként minden rendben van Vele, már 1000 g, a koránál két héttel nagyobbnak mérték, úgyhogy most november 28-ára saccolta az uh gép a szülés időpontját. Ezek a mérések általában azért nem annyira pontosak, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy korábban fog érkezni, bár anyukám is azt állítja, de én úgy érzem kihúzzuk december 12-ig és szép nagy baba lesz. Az orvosom 1 hete a vizsgálatnál még azt mondta úgy érzi faros, de nem biztos és ez ilyenkor még naponta változhat, de pénteken már fejjel lefelé helyezkedett el, remélem ez most már így is marad.

Tegnap nyakunkba vettük a különböző bútoráruházakat, hogy elkezdhessük kipakolni a gyerekszobából a dolgozószobát és elkezdődhessen a babaszoba kialakítása, illetve megbeszéltük a választott szülésznőnkkel, hogy bemegyünk hozzá a kórházba, hogy kicsit megismerkedjünk. Szerencsére nekem is és Zé-nek is nagyon szimpatikus volt, megmutogatta, hogy mikor hol mi fog történni, elmondta kb. az egész folyamatot. Maga a szülőszoba is nagyon barátságos, picike, mi egy kék szobában voltunk, ami igazából semmi extrát nem jelent, kékre van festve a fal, minden esetre megnyugtató, hogy láttuk hova kell menni illetve hol mi fog történni. Beszéltünk arról is, hogy Zé bent lesz-e avagy sem, végül abban maradtunk, hogy még nem fixálunk le semmit, a szülésznő azt javasolta, hogy a kitolásnál menjen ki, hát majd meglátjuk. Én sem ragaszkodom hozzá igazából, hogy ott legyen, tudom, hogy attól is rosszul van ha a tv-ben injekciós tűt lát és eléggé rosszul viseli az efféle dolgokat, nem biztos, hogy egészséges, hogy lát engem ott felkoncolva. :D Ő egyébként megnyugodott, hogy ott jártunk én inkább sokkolódtam kicsit, hogy már ennyire közel van a dátum, nagyon hamar el fog menni ez a 3 hónap és nekem egy olyan kis lukon kell majd valahogy kiszenvednem egy akkora élőlényt. :D