Ezekre a kérdésekre keresik a választ az egyik fővárosi művelődési ház baba-mama csoportjában. Amikor először olvastam kiverte nálam a biztosítékot, hirtelen úgy éreztem visszacsöppentem az időben, felháborodtam ezen a meg kell felelned hangulaton, aztán kicsit elgondolkodtam rajta. Valószínűleg van létjogosultsága a csoportnak, mert elég sok mihaszna háztartásbeli társamnak van kisebbségi komplexusa az otthonléttől, hiszen a társadalom nagy részének szemében az, hogy valaki főállásban anya, egyáltalán nem elismerendő dolog. Ma az a sikk ha a karriered dübörög, legyél lehetőleg jól menő marketinges, dolgozz reklámcégnél vagy a médiában, vagy valamelyik művészeti ágban, vagy legyél vállalkozó, vagy programozó, dolgozz annyit, hogy aztán a hétvégéid azzal tudd eltölteni, hogy a heti 60 ledolgozott óra után lazításképpen ájulásig pörögj valahol. Én is kaptam már olyan kérdést a terhességem és az itthon töltött közel egy év alatt is, hogy akkor hogyan fogom kihasználni azt a rengeteg időmet, amivel rendelkezem. Nem azt mondom, hogy hiszek abban, hogy egy anyának 3 évig otthon kell maradnia a gyermekével, az már más kérdés, hogy hogyan tud visszatérni a munkahelyére az, aki nem hagyhatja, vagy nem akarja ott hagyni a bölcsődében, nagyszülőknél, bébiszitterrel, a 1.5 évest, aki szeretné látni, hogy a gyereke hogy nő fel, mert ma Magyarországon a legtöbb munkahely nem hogy 8, de 10-12 óránál sem mindig áll meg a munkával végzett idő tekintetében. Sok "otthon ülő" anya társam nagyon szívesen visszatérne a munkahelyére, ha az valamilyen formában megoldható lenne, ha a munkáltatók elvárása nem ugyan az lenne velük szemben, mint mielőtt egy másik élethelyzetbe kerültek, és mielőtt még senkiért nem tartoztak felelősséggel. Arról már ne is beszéljünk, hogy a kisgyermekek intézményekben történő nappali elhelyezése mennyire nem megoldott, mennyit kell lobbizni egy bölcsődei férőhelyért, aztán ha úgy sem tudjuk betuszkolni gyermekünket az állami helyekre jöhetnek az un. családi napközik, ami anyuka 150 ezres átlagfizetéséből 100-at el is visz. És itt jön képbe a fent említett baba-mama klub, a szerintem valójában sokszor szorongó kismama, aki igenis szeretne többnyire a gyereknevelés mellett (és nem helyette) valamilyen formában is dolgozni, hogy ha már ez nem megy, pedig a társadalom elég nagy részének elvárása és valamilyen szinten neki is szükséglete, akkor legalább az otthon ülésben jó legyen. Legyen makulátlan rend, tiszta és jól nevelt Pistike, meleg vacsora az asztalon minden nap, mosolygós, csinos, kedves nádszál vékony anyuka, aki lehetőleg esténként vadmacskává változik és amint letette a gyereket aludni, ágyba csábítja élete szerelmét. Megpróbálok ezen lenni....ígérem!
