1 éve

1 éve ilyenkor már biztosan tudtuk, hogy ez a kis vigyori gombóc velünk van, túl voltam egy szörnyű egy napos kórházasdin, mert sokáig rejtőzködött a kis titkos ügynök, de végül az utolsó pillanatban megmutatta magát, készülődtünk a Balatonra és már nem csak mi tudtuk, hogy bővül a család, hanem gyakorlatilag mindenki, mert nagyon nagy riadalmat okozott a bujkálásával és anyukám már a kórházba tartott, mert úgy volt talán megműtenek. Már akkor szerette magára felhívni a figyelmet és ez azóta sem sokat változott, olyan nem nagyon van, hogy ne vele foglalkozzunk, ha 10-en vagyunk körülötte akkor lehetőleg mind a 10-en. :)

Sokszor még mindig nehezen hisszük el, hogy van egy gyerekünk és már 1 éve, hogy tudunk Róla és milyen nagyon hosszú hosszú 2-3 év volt amíg vártunk rá. Imádok anya lenni, imádom ezt a kisfiút, aki úgy döntött minket választ szüleinek, olyan eddig nem ismert boldogság költözött vele az életünkbe amit eddig soha nem tapasztaltunk. Tudom ez így nagyon nyálas, de néha tényleg úgy érzem túlcsordulok érzelmileg. :D Persze sokszor nehéz is, főleg most, mert sajnos ez most egy nehéz időszak az életünkben egyéb dolgok miatt, vannak megoldandó problémák, sokat vagyunk egyedül, mert Zé jó ha a fürdetésre hazaesik, egyfolytában rossz az idő, már hetek óta alig tudunk kimozdulni a lakásból és az élet az etetések, játék, séta altatások körforgásában telik lassan már 4 hónapja. Nem mondom, hogy nem mennénk el már végre Zé-vel valahova, vagy nem vágyunk egy összebújós, ágyban fetrengős, filmezős napra, de olyan gyorsan felnő, vége lesz a babakornak, amikor egy nap annyit puszilgathatjuk amennyit csak akarjuk, amikor magunkba szívhatjuk a babaillatot, úgyhogy most kell kihasználni.

Idén sajnos a családi balatoni Húsvétozás a remek időjárás miatt meghiúsult, nem is tudom mikor volt ilyen utoljára, hogy nem ott töltöttük az ünnepeket, de a március végi télben nem mertük bevállalni a lemenetelt, így most programokat böngészek a neten, GYEREK programokat, hogy mit lehetne kezdeni egy 3 hónapossal eme csodás időben. Nagyon még nem találtam megoldást, úgyhogy ha valakinek van valami ötlete ne tartsa magában. 

Dagi Dani?

3.5 hónapos és 8 kiló, pontosabban múlt hétvégén 7940 volt. Mindig rácsodálkoznak akárhová megyünk, hogy csak 3 hónapos, a védőnő azt javasolta, hogy próbáljam meg 4 óránként etetni, anyukám meg kifakadt tegnap a telefonban, hogy ne etessem éjszaka, mert ez nem normális, hogy ekkora a gyerek.  Őt is ezzel csesztette a gyerekorvos és a védőnő velem kapcsolatban, na ő nem is adott nekem éjjel enni, aminek az lett a vége, hogy ordítottam torkom szakadtából és bosszúból nem aludtam 3 évig éjszaka. A vele egykorú gyerekek valóban olyan 6-7 kiló körül mozognak, de nem hiszem, hogy ennyi idős korban hasonlítgatni kellene őket és ha mást nem is legalább a zabálós géneket tőlem örökölte, mert egyébként tiszta apja. Azért próbálom tartani a 4 órákat, ami délelőtt tök jól sikerül, mert sétálunk, meg akkor valahogy még neki is több türelme van mindenhez, de a délutánok egyelőre még nem szoktak olyan jól sikerülni, tegnap pl. 2 óránként éhen akart halni. Sajnos az is gyakran előfordult mostanában hogy ha nagyon sírt csak a cici nyugtatta meg ami tudom, hogy nem jó, de egyszerűen nem tudtam vele mit csinálni. 

Elromlottak az éjszakáink is :( ami fogalmam sincs minek köszönhető, csak találgatni próbálok. Két napja felkel éjfél körül, 3 körül, ma 4 körül is és 6-kor végleg.Sír, nyűglődik, ki sem nyitja a szemét még evés közben sem, szerintem nem eszik sokat és bealszik újra,de akkor is nagyon fárasztó két óránkét, óránként kelni és közben ott lebeg a szemem előtt, hogy ne etessem a gyereket, mert ki fog durranni. Az jutott eszembe, hogy talán az a probléma, hogy még mindig úgy alszik el, hogy sétálok vele és rázogatom közben, énekelek stb és valószínűleg megébred kicsit éjjel a mély álom fázisból és nem tud magától visszaaludni, úgyhogy rá kellene feküdnöm nagyon arra, hogy próbáljon meg magától elaludni. A mai naptól komolyan veszem ezt a tréninget, bár még járkáltam vele és rázogattam is, de mielőtt elaludt volna betettem az ágyába, ott még paskoltam a fenekét kicsit. Kétszer kellett visszamennem a szobájába utána elaludt, remélhetőleg ezen az úton szép lassan eljutunk odáig, hogy egyszer majd önállóan is képes lesz elaludni.

Egyébként valamiféle napirend kialakulóban van, de még nem merek semmit elkiabálni, mert minden mindig változik.

Reggel 6- fél 7 között kelés, akkor pelus csere, eljátszik általában egészen sokáig amíg én reggelizem stb, 8 körül elálmosodik, akkor alszik 1 órát, olyan 9-ig. 9-kor kaja, utána megint játék, mondókázás stb, fél 11- 11 körül megyünk sétálni, azt igyekszem 1-ig húzni, mert akkor van a következő etetés. Ébren van olyan 3 fél 4-ig, akkor megint alszik 1 órát, 5 körül kaja, 7-kor fürdés, kaja, fél-8 körül alvás.
Ma éjjel kettőtől megint másfél óránként kelt, most 5:33-van és már nem bírtam cérnával én nem aludtam vissza, mert tudom, hogy 6-fél 7-kor felébred végleg. Itt ülök a konyhában, próbálom az egysejtűek szintjéről valamiféle magasabb rendű élőlénnyé feltornázni magam egy liter kávé segítségével, miközben belül tombolok, hogy aluuudniii akaaaroook végre normálisan, legalább 10-12 órát egyhuzamban. Ugyanakkor a hajnali kelésekben van valami misztikum, kis cinkosság kettőnk között, még a természet is csak ébredezik, kiveszem a kiságyból, magamhoz ölelem, még kicsit pihenget a vállamon,leteszem, hogy elkezdődjön a kis napi rutinunk, rám mosolyog és hálát adok a sorsnak, vagy akárkinek, hogy itt van ez a kis ember, az éjszakai nem alvások el is törpülnek azonnal és már nem is számít semmi csak Ő.

Rózsaszín köd nélkül

Úgy gondolom nagyon keveset beszélünk arról őszintén, hogy mi történik egy párkapcsolattal a baba megszületése után. Most már talán nem annyira tabu bevallani, hogy bizony a rengeteg öröm mellett nagyon sok nehézséggel kell megküzdeni a szülőknek. Amellett, hogy életem legboldogabb időszaka ez -és ezt nem csak azért mondom, mert ezt akarja a társadalom hallani, hanem tényleg így is gondolom- bizony nagyon nehéz is és ezt Zé és az én kapcsolatom is megsínylette kicsit. Amit Dani iránt érzek azt nem lehet leírni, olyan intenzív szeretet, amivel eddig még nem találkoztam, emellett pedig minden figyelmem Rá irányul és Zé bizony háttérbe szorult. Mire hazaér este a munkából, Dani már lehet alszik is, én már hulla fáradt vagyok és másra sem vágyom mint hogy bedőljek az ágyba. Így sokszor még a kommunikációnk is pár mondatra korlátozódik. Hétvégén pedig mindketten a babuval vagyunk elfoglalva, történnek a napi rutin szerint a dolgok, etetések, altatások, séta stb. és nagyon keveset beszélünk egymással egymásról, hogy ki mit érez, hogy éli meg a családdá válásunkat. Ezt sokan felismerik, de ami nehezebb, hogy ha felismertük valahogy ezen meg kellene próbálni változtatni, hogy legyen újra, ha csak pár percre is, vagy egy órácskára csak Ő és Én. Nyilván persze most azt mondanák az okosok, hogy csináljunk néha a gyerek nélkül is programot, menjünk el kettesben valahova, csak ha gyakorlatilag nincs aki vigyázzon a gyerekre, akkor ez ugye kútba esett, úgyhogy nekem kell megerőltetni magamat, hogy este, amint Dani elaludt,  az első gondolatom ne az ágy legyen és kicsit több érdeklődést tanúsítani az iránt, hogy Zé-vel éppen mi van. 

A férfiak nevében nem tudok nyilatkozni, de magam körül is van elég sok példa arra, hogy ők bizony nem tudnak felkészülni úgy a baba érkezésére, mint a nők, mi sok esetben ösztönösen is csináljuk a dolgokat, és soha nem tudnánk elhagyni a gyerekünket ők nem így vannak beprogramozva. Ez részben az evolúció számlájára írható, hiszen kódolva van a minél több utód elhintése, másrészről meg nem tudom min múlik, valószínűleg megviseli őket a megváltozott helyzet, hogy a párjuk minden figyelme és szeretete a gyerek felé fordul és ők csak nagyon kis morzsákat kapnak, ha egyáltalán jut belőle nekik. Persze mindent Rá lehet fogni a nőkre, de jó esetben egy pár együtt akarta a gyereket, bár nyilván nem lehet rá teljesen felkészülni hogy ez mivel jár, de sejtéseik vannak róla, hogy nem mindig lesz könnyű, úgyhogy úgy gondolom a férfiak is tanúsíthatnának kicsit több megértést és önfegyelmet. A baráti körünkben is van sajnos példa rá, nem is egy amikor a gyerek születése után kiderültek disznóságok a pasi részéről. 

Ebben a témában én sem tudok okos lenni, mert ez még nálunk is "probléma", de idővel úgy gondolom majd egyre jobb lesz, egyre jobban beletanulunk a szülő szerepbe, de venni is kell a fáradtságot, hogy a monoton hétköznapokat megtörjük és újra szerelmes tinikké váljunk. 

3 hónapos

Tudoom, tuudom 1 hónapja írtam utoljára, nem tudom, hogy itt hiányzom-e bárkinek is, inkább magunk miatt kezdtem el írni a blogot, hogy  majd évek múlva is fel tudjuk idézni, hogy hogyan váltunk igazi családdá és hogyan cseperedik fel szélsebesen a kis utódunk. 

Már 3 hónapos, negyed éves, tudom, hogy állandóan azzal a közhellyel dobálózom, hogy mennyire rohan az idő, de tényleg nem győzöm kapkodni a fejem, hogy a kis magatehetetlen zsákból, akit hazahoztunk a kórházból, hogyan lesz napról napra, nagyobb, ügyesebb, okosabb kisfiú. Jövő hétvégén lesz egy éve, hogy megfogant és rá 10 napra már tudtuk, hogy itt van velünk, az első 2 hét izgalmai, a kórházban töltött nap, az elkeseredettség, hogy esetleg méhen kívüli terhesség, az öröm, amikor kiderült, hogy minden rendben, mintha most történtek volna.

Akkor egy kis összefoglaló

Súly: 7620 gramm (Jézusom, több, mint egy kilót hízott 1 hónap alatt és 3 hónapos korára megduplázta a születési súlyát gyakorlatilag)

Hossz: 66 cm, 6-9 hónaposokra való ruha kell Neki:)

Evések száma: 3-4 óránként, mikor hogy sikerül

Alvás: Sajnos nem lett jobb a helyzet ebben a hónapban, sőt mintha visszafelé fejlődnénk alvás ügyileg. Újszülött korában is egyszer kelt fel, na most már olyan 2 hete kétszer, és az a legújabb, hogy negyed 5- fél 5 magasságában ő már kipiheni magát és jókat mosolyog az ágyban, hogy én félig csukott szemmel erőlködöm, hogy el ne aludjak állva.Azt hiszem ma rekordot döntöttünk, mert fél 4-kor már kezdődött a nap. Most jutottam el arra a pontra, hogy muszáj lesz rászoktatnom arra, hogy magától aludjon el az ágyában, vagy legalábbis úgy, hogy simogatom a hátát, vagy paskolgatom a fenekét, mert akármennyire is szeretem magamhoz ölelni és eddig nem érdekelt, hogy cipelgetem, sőt néha kb. ugrálok vele úgy alszik el, de sajnos én fizikailag nem nagyon bírom már, konkrétan nem bírom el a nagy popóját. Tegnap voltunk oltáson, ahol a doktornő azt mondta, hogy biztos nem azért kel fel, mert éhes, hát oké. Nekem már egyébként az is tökéletes lenne, ha 8- olyan fél 5-ig aludna. 

Mozgás és egyebek: Már nemhogy elkezdte a kezét nézegetni, de már nyúl a tárgyakért, megfogja őket, emeli a szájához, mindent nyalogatna. Freud szerint ez az első orális szakasz, :) amikor mindent a szájukba tesznek a gyerekek így fedezik fel a világot. A nyála is elkezdett folyni, meg szerintem rájött, hogy olyan is van neki, mert mintha azzal is játszana, felbugyborékolja, biztos ezzel szórakoztatja magát, ugyanis a cumi egyáltalán nem kell neki. Nagyon ritkán tudom úgy altatni, hogy a szájába teszem, de általában kiköpi, vagy ha azzal akarom nyugtatni csak még idegesebb lesz és még jobban ordít, úgyhogy most pl. napok óta elő sem vettük.. 

Amikor jó passzban van egyre többet eljátszik egyedül, ma pl. majdnem egy órán keresztül játszott a kis székében egy csörgő-zörgő játékkal, igaz Zé is ott volt és beszélgetett közben vele, de nem folyamatosan és már ez is nagy szó, hogy idáig eljutottunk, emlékszem 1.5 hónappal ezelőtt mennyire el voltam keseredve és mennyit stresszeltek ezzel mások is, hogy tegyem le, nem baj ha kicsit sír, mert mikor ébren volt, akkor csak a kezünkben volt hajlandó meglenni, amint leraktuk jött a bőgés. 

Szóval mindenkinek üzenem aki kétségek között vergődik, hogy elkényezteti a gyerekét a sok cipelgetéssel, vagy a hordozással, hogy szerintem nem fogja. Egy újszülött babának, aki még nem lát, nem hall rendesen, aki 9 hónapot töltött bennünk, a legnagyobb biztonságban egy pici ki szűk helyen, hatalmas megrázkódtatás lehet kikerülni ebbe az óriási világba, minden idegen, még szép, hogy velünk akar lenni, mert ott érzi biztonságban magát. Ahogy aztán egyre nagyobbak lesznek, egyre több mindent tudnak csinálni, nem csak feküdni úgyis leválnak rólunk, mert sokkal izgalmasabb lesz az őket körülvevő világ mint mi. Szóval mindenki használja ki a babakort, ringassa, puszilja, szívja magába az illatát, mert sajnos nagyon hamar felnőnek ezek a kis porontyok.