Már egy párszor megkíséreltem írni egy hosszabb lélegzetű bejegyzést, de az első pár leütés után mindig megszólalt a másik szobában a kisfőnök. Most ismét próbálkozom. :)
Szóval az úgy volt, hogy december 9-én este még a nővéreméknél volt az egész család, apukám szülinapját ünnepeltük, de még akkor sem volt különösebb jele annak, hogy másnap szülni fogunk. Anyukám meg is jegyezte, hogy olyan fent van még a pocakom, hogy ebből nem lesz még gyerek. Egyébként bírom ezeket a népi bölcsességeket, ezekkel egész terhességem alatt mellétrafált, na de az most mindegy is. Annyi jele azért volt a dolognak, hogy egész nap távoztak belőlem furcsa dolgok, néha minimális vér, de ettől inkább megijedtem, nehogy valami probléma legyen, mert az egész terhessége alatt azt hallja az ember, ha vért lát azonnal irány az orvos. No én annyira azért nem ijedtem meg, mert másnapra úgyis jelenésem volt a kórházban egy ctg-re, úgyhogy gondoltam elég lesz ha akkor megnéz valaki. A vérezgetés reggelre sem múlt el, úgyhogy hívtam a dokimat, hogy ez van, ő elirányított a szülőszobára, hogy mondjam el ezt a "problémámat" és még azt fűzte hozzá, hogy lehet elindult valami. A szülőszobán ketten is megvizsgáltak véletlenül, ezt nem nagyon értem hogy hogyan történt, de először egy férfi, aki mondta, hogy ez tágulási vérzés, igazából túl nagy jelentőséget nem tulajdonított neki, a magzatvizet is megnézte tiszta volt, a ctg mutatott némi fájást, de az még nem volt túl gyakori és nem is éreztem belőle túl sokat. Utána még maradtam a ctg-n, mert Dani nem nagyon akart mocorogni, majd jött egy doktornéni, ő is megvizsgált, nem túl kíméletesen, utána már véreztem rendesen és fájt is, aki közölte, hogy inkább maradjak már ott, felvesz az osztályra, mert szerinte ez már egy megindult szülés, bár lehet hogy igazán csak 1-2 nap múlva indul be. No be is öltöztettek már kórházi hacukába, közben megjelent a doktorbácsi is, aki előzőleg megnézett, ő hazaengedett volna a doktornéni nem, még szerencse, hogy betoppant a saját orvosom is, vele is tanakodtak, majd megbeszéltük, hogy ha 2 nap is lehet mire megszülök én ugyan be nem fekszem a kórházba, így saját felelősségemre távozom. Megkönnyebbülés, gyorsan magamra rántottam a ruháimat, és már ott sem voltam, vígan vágtattam az Astoria felé a buszhoz. Hazaértem, gyors zuhany, megebédeltem és kezdtem magam furán érezni. Először a derekam, aztán szinte egybefüggő fájás, de nem olyan mint a megszokott, annál azért intenzívebb, azt hiszem még egyszer lezuhanyoztam, de akkor sem múlt el, lefeküdtem, de még mindig nem, elkezdtem mérni, bizony 5 perces fájások voltak, de szerintem még akkor sem hittem el, hogy most akkor tényleg itt az idő. Zé pont írt kb, amikor a magzatvíz is elkezdett szivárogni, úgyhogy felhívtam, hogy hát lehet kicsit könnyelmű dolog volt elhagyni a kórházat, mert hát ez van, de még akkor is azt mondtam neki, hogy még ne induljon el, felhívom a szülésznőt, hogy mit csináljak. :) Szegény pont még a szabadságát töltötte, dehát ilyen ez a szülésznő szakma, jól kikérdezett, kérdezte, hogy tuti, hogy a magzatvíz-e, mondtam, hogy eléggé úgy tűnik, no akkor irány a kórház. Szóltam Zolinak, mire hazaért, azért elég intenzív fájásaim voltak, stabil 5 percesek, de még kibírhatóak. Fél 2-re értünk be, a doktornő, illetve a nővér, akikkel délelőtt is találkoztam mosolyogtak, hogy na máris vissza? Betoppant a saját orvosom is, megvizsgált, mondta, hogy ez bizony a magzatvíz, úgyhogy innen már csak 3-an megyünk haza. Betoppant a szülésznőm is, bekísért egy szép zöld szobába, ahová már Zé is bejöhetett beöltözve, elpakoltunk, beöntés (amennyire tartottam tőle nem is annyira vészes, sőt egész jó volt, hogy kijött belőlem minden pikk pakk és nem kellett a wc-n görnyednem miatta fél órát. :D), zuhanyzás, kaptam infúzión cukros löttyöt, mert Dani baba aludt, aztán vártunk. Én álldogáltam, jöttek a fájások elég sűrűn, beszélgetni már nem nagyon volt kedvem, bár amikor az orvos bejött, hogy mi a helyzet még mosolyogni is tudtam, a szülésznő röhögött is, hogy nem is vajúdok, ha van kedvem mosolyogni. nem tudom akkor mennyi volt az idő, de mondta, hogy fél 4-kor megvizsgál majd, hogy mi a helyzet, addig még álldogáljak kicsit. Szegény Zé is próbált velem kommunikálni, de a beszédhez már nem sok kedvem volt, arra sem nagyon tudtam figyelni, hogy mit mondanak. Eljött a fél 4, én vissza az ágyra, hogy a szülésznő belém nézzen és hát igencsak elkerekedtek a szemei, mert már 4 ujjnyira ki voltam tágulva, tényleg az őszinte megdöbbenést láttam az arcán, mondta, hogy akkor ő most szól a dokimnak, mert szülünk. Visszajött még orvos nélkül, de hamarosan ő is betoppant és elkezdődött a kitolás, ami háát nem volt egy álom, nekem nem jött össze a 3. nyomásra kipottyan a gyerek, úgyhogy kicsit küzdöttem vele, az utolsó nyomás előtt jött a gátmetszés, na akkor ordítottam szerintem az volt a legemlékezetesebb az egész szülésből, és végre kint volt Dani. Először én ugye nem láttam belőle semmit, csak hogy valami kis lila ott nyekereg, Zé hősiesen elvágta a köldökzsinórt, utána megkaptam kicsit én is. Hát azt az érzést tényleg nem lehet elmondani. :) Utána elvitték, Zé elkísérte, rendbe szedték, felöltöztették és még együtt tölthettünk egy kis időt, hogy ismerkedjünk. :)
Azóta már egy hónap telt el, fogalmam sincs hogyan, mert olyan mintha 1 hete született volna. Jól vagyunk, tejci is van, bár azzal küzdök egy kicsit, de most ennyi fér bele az időbe, de igyekszem majd többet jönni. :)
