2014. szeptember 20., szombat

Finish

Igen, igen, jövő héten a 36. hétbe lépegetünk tetóval, ahogy Dani mondaná. Csak úgy besuhant az életünkbe, mint a szélvész, eltelik lassan 9 hónap észrevétlenül és bízom benne, hogy ugyan ilyen gyorsasággal és természetességgel fog lezajlani a szülés is. A gyerekszoba készen áll a fogadására, a kis ruhák kimosva, kivasalva várják, hogy újra szolgálatba álljanak én lelkileg próbálok lassan ráhangolódni a szülésre, illetve ráhangolni kis családomat, főleg Danit arra, hogy hamarosan nagytesó válik belőle, Mutogatja már a tesó ágyát, mondja, hogy ott fog aludni, tudja hogy a hasamban van egy baba, bár néha szerinte az övében is van :D, a héten már próbáltam neki mondogatni, hogy anyának majd be kell mennie a kórházba, ahol ő is született és akkor a mamáéknél lesz pár napig, ott is fog aludni stb....nem tudom mennyit ért meg belőle, de figyel és szerintem többet mint gondolnánk. A kórházasditól félek a legjobban, még nem voltunk egy napot sem távol egymástól, ráadásul ugye nem egy jó alvó, de bízom benne, hogy nem lesz gond és mamáék uralni fogják a helyzetet. Még szülés előtt elvileg elviszik egy próbahétvégére, vagy legalább egy napra. 
Zé-nek új munkahelye van, úgyhogy szokjuk az új rendszert, mert most kicsit összevissza jár dolgozni, szegénynek nem annyira könnyű, de lassan belerázódik és talán idővel majd átkerülhet "normál" idősávos munkavégzésbe. Ugyanakkor pedig nagyon örülünk, mert ez egy elég nagy cég, normális feltételekkel és az utóbbi 2 év bizonytalanságai után már nagyon jó lenne kicsit lenyugodni és rendezni sorainkat. Emellett nagyon igyekszik segíteni és helyt állni, mint apuka, Dani rajong érte, csak én vagyok sokszor jó nagy bunkó és türelmetlen és házsártos, de ez nem neki van címezve sokszor, csak egyszerűen nem bírom magam türtőztetni amikor valamilyen problémát SOS meg kell oldani, vagy valamin stresszelek és akkor ő van itt és rajta csattan minden. Tényleg sajnálom és mindig megfogadom, hogy próbálok jobb fej lenni és kimutatni, hogy valójában én nagyon szeretem őt és imádom, hogy ő lett a férjem, mert nagyon jó ember, szuper társ, tényleg nagyon jó apa és boldog vagyok, hogy hamarosan kétgyerekes nagy család leszünk és valahogy majd megpróbálok nem megszűnni én sem számára mint társ és mint nő, ami nem könnyű feladat, de erőt kell vennem magamon, mert vannak rossz példák előttem olyan párokról, ahol a nő megfeledkezett róla, hogy van egy férfi mellette aki nem csak a haverja és a gyerekei apja. 
Anyukámmal vitatkoztunk össze kicsit a bölcsi kérdésen, mert panaszkodtam neki nem tudom, hogy Dani hogy fogja viselni, hogy nem csak rá figyelek, meg nem tudunk naponta 3-4 órát a szabadban lenni, mert jelenleg ha itthon vagyunk nem nagyon foglalja le magát egyedül. Egyfolytában megy az "anyuuu, anyuuuu" ha nem ülök ott mellette, akkor is mindig oda kell mennem, mutatja mit csinál beszél, beszél, és beszél egyfolytában, ami egyébként annyira aranyos, hogy szétpuszilgatnám minden percben, de nagyon fárasztó is egyfolytában rá figyelni. Szóval ezen picsogtam egy sort, hogy lehet mégis kellene az a 2-3 nap bölcsi és akkor anyukám finoman azt mondta, hogy mindenből túl nagy ügyet csinálok, nem kell állandóan 100%-on teljesíteni, vagy legalábbis erre törekedni. Dani majd megszokja, hogy néha neki is ki kell várnia a sorát, a lakást nem kell 2 naponta kitakarítani, biztos nem fog menni, hogy minden nap ebédet főzök az egész családnak, de amik igazán fontosak arra maradjon idő és ne az szoruljon háttérbe. Igyekszem eszerint cselekedni és pl. Zé most elvitte Danit szülinapi buliba és csak kicsit pakoltam össze a lakásban, meg egy kicsit fogok porszívózni :D és igen néha segítséget kell kérni. Most próbálom átprogramozni magam erre, ami nem könnyű, mert nem szeretem amúgy a káoszt, de a héten volt egy nap amikor azt hittem itt a vége, megyünk a kórházba és még jó lenne ha 2 hetet kihúzna öcsike bennem, annál is inkább, mert jövő héten anyuék elutaznak, de szó ami szó nem megy már minden 9 hónapos terhesen.
Jövő héten megyek a dokibácsimhoz is, már kezdődnek a ctg-k, úgyhogy innentől kezdve gyakran fogunk találkozni, el kéne jutnom még egyszer védőnőhöz is, mert eddig nem vittem túlzásba, de rájöttem, hogy a hétfő amit lebeszéltem vele nem is lesz jó, mert akkor mennek anyuék tőlünk a reptérre, még azért van pár dolog amit be kell szereznem, lassan el kellene kezdenem összepakolni három táskányi cuccot, egyet magamnak a kórházba, egyet a tesónak, egyet pedig Daninak, hogy ő se menjen ruha nélkül vidékre a nagyszülőkhöz :D Ehhez van a legkevésbé kedvem, de most megígérem magamnak, hogy jövő héten nekiállok. 
Egyébként pont ma találkoztam egy számomra nagyon szimpatikus lánnyal a "játszón" a nagyobbik "kislányával" volt, aki 15 hónapos és most született a hugicája. Nagyon boldog volt és nem tűnt egyáltalán nyúzottnak és azt mondta, hogy a rutin azért sokat számít, hogy már nem áll 10 percet a kiságy felett, hogy akkor most egyáltalán hogy fogja meg a gyereket, összességében olyan kiegyensúlyozottnak tűnt, és kérdeztem, hogy lesz-e még gyerekük és azt mondta, hogy még egy biztos...úgyhogy bizakodom, hogy nekünk is menni fog ez mint a karikacsapás. 

Ábel nagyon várunk már :) Anya, Apa, Dani :)

2014. szeptember 2., kedd

Hamarosan

3 elképesztően jóképű pasi fog kényeztetni és lesni minden kívánságomat, úgyhogy igazán szerencsésnek érzem magam :) Hivatalosan 6 hét van hátra és 4-en leszünk, de valahogy úgy érzem most nem fogom a 40. hétig húzni, de ki tudja...sok második gyerekes anyuka érzi ezt, és a játszótéren mindenki túlhordja a tesókat, úgyhogy kíváncsian várom majd a fejleményeket. Múlt heti mázsálás szerint 2280 gramm körül járhat a bébi, ami 2 héttel nagyobb súlynak felel meg a koránál, de Danit is mérték nagyobbnak és végül ő sem lett egy óriás, úgyhogy nem aggódom, az orvosom annál inkább. Leszúrt, hogy RENGETEGET híztam, na ez nem esett jól a kis lelkemnek :D egyébként 10 kilót a 32. héten én nem tartok olyan rengetegnek, de ha ő mondja.... fél tőle hogy nagyon nagy lesz a baba, és a "nagy gyerekkel csak a gond van"..köszi. Bevallom nekem semmi erőm egy 100 x kelő gyerek mellett diétázgatni, bár tudom nem ártana, mert nem mondom, hogy a testem állapota most éppen címlapra való lenne. Szülés után jó lenne minél hamarabb elkezdenem valahogy formába rángatni majd magam, de szerintem a két gyerekkel járó teendők is segítségemre lesznek ebben. A minap Zé aggódva kérdezte vacsora közben, hogy hogy fogom bírni... hát fogalmam sincs, gondolom mint más anyukák akinek két kisgyereke van. Nem mondom, hogy nincs bennem aggodalom, főleg amiatt hogy Daninak hogy tudom majd megadni azt a mennyiségű figyelmet amit eddig, Ő hogy fogja fogadni a tesót, később szeretni fogják-e egymást hogyan fogom bonyolítani az éjszakákat amikor éppen mindkét gyerek ordít, de azt hiszem ezen kár is gondolkodni, mert úgysem tudok előre kitalálni egy forgatókönyvet, majd idővel szépen minden kialakul és összecsiszolódunk. Nehezíti kicsit a helyzetet, hogy Zé most kezdett új munkahelyen, hozzáteszem Hála a jó égnek, már nagy szükség volt erre, de kicsit hektikus munkarendben dolgozik jelenleg, azaz hol hajnalban, hol éjszaka és ez sem könnyít a helyzeten, de bízunk benne, hogy pár hónap múlva ebben is beáll valamiféle rendszer. 
Egyébként meg kicsit szomorúsággal is tölt el, hogy nemsokára vége ennek a terhességemnek is, bár nem tudtam úgy megélni mint Danival, remélem nem haragszol ezért kistesó, csak van egy örökmozgó bátyád, aki éjszaka is örökké mozog és elég sok figyelmet követel magának, de nagyon várunk már és nagyon kíváncsiak vagyunk Rád. :) Szóval egyrészt kicsit szomorú vagyok, hogy lezárul egy korszak, nem tudom lesz-e még gyerekünk, most azt mondom, hogy nem, vagy 5-6 év múlva meglátjuk, de szerintem 2 lurkóval is nagyon boldogok leszünk. Szeretném őket elindítani rendesen az életben minden segítséget megadva nekik és ez két gyerek esetében sem kis feladat. Másrészről rettegek visszatérni a munka világába, egyelőre nem is tudom elképzelni, hogy 8 órában elhelyezkedjek valahol és szerintem ez két kicsi mellett kivitelezhetetlen is, de jót fog tenni 3 év itthonlét után "mást" is csinálni és egyszer el kell majd engednem a fiúk kezét. No de ez még messze van, addig rengeteg feladat áll előttünk, úgyhogy most erre koncentrálok. A fizikai szükségletek kielégítéséhez már majdnem mindent beszereztünk, szerencsére nem kellett túl sok dolog. Hétvégén reményeim szerint átalakítjuk kicsit a gyerekszobát tesó kompatibilissá, elpakolom a ruhácskákat amiből annyit szedtünk össze, hogy egy csecsemőosztályt el tudnék látni és megpróbálok agyban ráhangolódni a szülésre amihez semmi kedvem, na azt átvállalhatná valaki...:D