2014. október 25., szombat

Ábel

2014. 10. hó 14-én 16.23-kor egy szép tavaszias keddi napon megérkezett második kisfiunk Ábel :)

Napok óta októberhez képest szokatlanul meleg volt és én az átlagosnál jobban szenvedtem, annál is inkább mert a lábaim már annyira vizesedtek, hogy nem nagyon tudtam cipőt sem felvenni, a játszótéren a homokozóban mezítláb ültem . :D Reggel valahogy nem jól éreztem magam, tompa voltam, ugyanakkor pedig mégis éreztem, hogy pörög a szívem, kicsit fájt a fejem is, úgyhogy lerongyoltam a fsz-i aranyos nénihez, hogy kölcsönkérjem a vérnyomásmérőjét. Harmadszori mérésre is 160 vagy kicsit afeletti/103-as vérnyomásokat mértem, még levittük Danival a kutyát, aztán úgy döntöttem, hogy felhívom az orvosomat, hogy mi legyen, bár én már tudtam a válaszát, úgyhogy el is kezdtem Zé-t is felkészíteni. Természetesen azt mondta, hogy akkor menjek be, úgyis ott van a szülésznőm is. Rá is rácsörögtem, mondta, hogy készüljek minden földi jóra, úgyhogy vigyem a kis kórházi csomagomat is. Jól beszartam, hogy basszus akkor most nekem mennem kell szülni, meg jajj Dani meg most mi lesz, úgyhogy felhívtam mindenkit, hogy készüljenek. Végül abban maradtunk, hogy Z elindul haza, majd hívom a kórházból. közben a nővérem és anyukám is felkészül, hogy jönni kell. Gyorsan összepakoltam Dani cuccait amire szüksége volt a mamáéknál, megpróbáltam átgondolni, hogy nekem még mire van szükségem, közben Zé meg is érkezett, hívtam egy taxit, szegény taxis frászt kapott, hogy szülni megyünk de megnyugtattuk hogy még nem, vagyis nem úgy :D
A kórházban már csak :D 150/90-nek mérte a szülésznő a vérnyomásomat, közben megérkezett az orvosom is, aki megvizsgált, Ábel baba még eléggé fent volt, de a méhszájam már 2 ujjnyira nyitva volt, úgyhogy két opciót vázolt fel a dokibácsi, vagy felvesznek az osztályra, méregetik a vérnyomásomat és egyszer csak majd történik valami, vagy tekintettel arra, hogy 39 hetes vagyok, magas vérnyomással jöttem be, látszik, hogy tiszta ödéma vagyok megindítják a szülést. Az utóbbit választottam, mert semmi kedvem nem volt a kórházban aszalódni még napokat, Danira is gondolnom kellett, bár szülés közben eszembe jutott, hogy szegény Ábelt most jól kisöprik belőlem. 
A szüésznőm elvégezte az ilyenkor szokásos dolgokat, mehettem a szülőszobára, infúzióra kötöttek, azt hiszem rögtön oxitocint kaptam, de ebben most nem vagyok biztos. Egyszercsak nagy riadalom támadt körülöttem, futott be vagy 3 ember plussz a szülésznőm, én is hallottam a ctg-n, hogy valami nem oké, elkezdtek kapkodni, a szülésznőm gyorsan beadott valamilyen injekciót és hívták az orvosomat is. Kérdezték volt-e fájásom, mondtam hogy nem nagyon, kérdeztem, hogy mi a baj, de azt mondta a szülésznőm semmi. Mint kiderült a babának nagyon lelassult a szívverése, volt egy 4 perces úgynevezett tachycardiája, de rendeződött miután kaptam azt a valamit. Az orvosom nyugodt maradt, azt mondta, hogy ő úgy gondolja, hogy nem lesz semmi baj, várjunk egy kicsit, de még beszél a szülőszoba vezetőjével, akivel szintén arra jutottak, hogy várunk, egyelőre nem lesz császár, szerinte meg lehet Ábelkét normál úton is szülni, úgyhogy ezzel az erővel burkot is repesztett. Ezek után érkezett meg szerencsére Zé, mert ő tuti infarktust kapott volna, még kedélyesen cseverésztünk, én feküdtem, amikor jött a szülésznő és kérdezte vannak-e fájásaim, hát nem nagyon voltak, úgyhogy kicsit gyorsított az oxitocin folyásán. Utána felgyorsult minden, vizsgálgattak, tágult a méhszáj elég gyorsan a fájások is beindultak, emlékeim szerint olyan 1 óra volt durva, akkor már nem cseverésztem :D aztán szültünk. Ez a kitolás szakasz nekem a legnehezebb azt hiszem, bár ilyen óriás gyerekeknél ne meglepő, volt gátmetszés, aztán egyszer csak Ábelke ott volt köldökzsinórostul, mindenestül rajtam. Jajj dejó volt:) Azt hiszem abban a pillanatban elmúlt minden kételyem, amik a terhesség alatt felmerültek, a legnagyobb kérdés az volt, hogy hogyan lehet két gyereket ennyire szeretni, de jelentem szerencsére lehet. :) A köldökzsinórt addig nem vágták el amíg pulzált, utána is velem maradhatott volna Ábel amíg foltoznak, de kicsit hörgött, úgyhogy elvitték kitisztogatni a tüdejét, Zé elkísérte. :) Ő is nagyon bátor volt végig, nagyon izgult és rettentő boldog volt, amikor meglátta 2. fiacskáját. :)
A szülés utáni rendbetételem nem volt annyira felhőtlen, mert egy visszérből elkezdtem eléggé vérezni, úgyhogy hosszasan varrogattak mire az elállt, de túléltem, Zé visszahozta Ábelt és együtt lehettünk még kb 2 órát a szülőszobán. A kórházban töltött idő pozitív volt, kértünk kétágyas szobát, ahol egy nagyon aranyos Lídia babával és anyukájával voltunk. Ábel a kórházban éjszaka nem nagyon aludt, de most egyelőre rendes,  ha minden jól megy csak 4 óránként kel enni, bár ma ezt megcáfolta. 2 napos kora óta egy szobában alszanak Danival, pelenkázni és etetni kihozom hozzánk, ami még működik, mert Zoli nem dolgozik, de erre majd ki kell találnom valamit, mert nem nagyon szereti a peluscserét és ennek hangot is ad.

Daniról

Anyukáméknál nem volt vele semmi probléma állítólag nem is hiányolt minket, a kutyát kereste egyfolytában :) Persze ott is kelt éjszaka, de az csak a szokásos. Úgy időzítettünk, hogy egyszerre érjünk haza, de megvártuk amíg ő felmegy a lakásba a mamáékkal és csak utána érkeztünk mi a tesóval. Hát nagyon aranyos volt, ahogy meglepődött és látszott rajta, hogy nagyon izgul. :) Egyfolytában Ábel szájába akarta tuszkolni a cumit, mutogatta a testrészeit, aztán már ki is akarta venni. Azóta is nagyon kedves vele, mert simogatja, tegnap megmutatta neki, hogy fut a legó lovacska, meg azt szerette volna, hogy ültessem le a földre hozzá, amikor Ábelt kiveszem az ágyból kéri, hogy tegyem az ölébe és lelkesen asszisztál a pelenkázásnál. Emellett brutál hisztiket nyom, nem nagyon tudjuk sokszor megfejteni, hogy miért és a válasz mindenre NEM NEM NEM és visítás, úgyhogy most mindenért harcolunk. Valamelyik nap, hogy tökéletességre fejlessze a NEM szó kimondását a tükör előtt gyakorolt és röhögött közben. :D Azt hiszem, hogy elég higgadtan kezeljük ezeket a kirohanásait, tudjuk, hogy ezt most meg kell élnie, inkább most jöjjön ki rajta és ahogy tudunk segítünk neki. Egyébként non-stop vele foglalkozik most nem csak mi, de az egész család, kapja az ajándékokat és jobbnál jobb programokra jár, amikor pedig itthon van én is vele foglalkozom.  Zé igazán kitesz magáért, sokat segít, Danit teljesen ellátja gyakorlatilag és rengeteg programot csinálnak, ráadásul itt van a németországi nagymamája is, úgyhogy mindenki elhalmozza a szeretetével.  Remélem hamar túllendül ezen a tesóstresszen.