Úgy gondolom nagyon keveset beszélünk arról őszintén, hogy mi történik egy párkapcsolattal a baba megszületése után. Most már talán nem annyira tabu bevallani, hogy bizony a rengeteg öröm mellett nagyon sok nehézséggel kell megküzdeni a szülőknek. Amellett, hogy életem legboldogabb időszaka ez -és ezt nem csak azért mondom, mert ezt akarja a társadalom hallani, hanem tényleg így is gondolom- bizony nagyon nehéz is és ezt Zé és az én kapcsolatom is megsínylette kicsit. Amit Dani iránt érzek azt nem lehet leírni, olyan intenzív szeretet, amivel eddig még nem találkoztam, emellett pedig minden figyelmem Rá irányul és Zé bizony háttérbe szorult. Mire hazaér este a munkából, Dani már lehet alszik is, én már hulla fáradt vagyok és másra sem vágyom mint hogy bedőljek az ágyba. Így sokszor még a kommunikációnk is pár mondatra korlátozódik. Hétvégén pedig mindketten a babuval vagyunk elfoglalva, történnek a napi rutin szerint a dolgok, etetések, altatások, séta stb. és nagyon keveset beszélünk egymással egymásról, hogy ki mit érez, hogy éli meg a családdá válásunkat. Ezt sokan felismerik, de ami nehezebb, hogy ha felismertük valahogy ezen meg kellene próbálni változtatni, hogy legyen újra, ha csak pár percre is, vagy egy órácskára csak Ő és Én. Nyilván persze most azt mondanák az okosok, hogy csináljunk néha a gyerek nélkül is programot, menjünk el kettesben valahova, csak ha gyakorlatilag nincs aki vigyázzon a gyerekre, akkor ez ugye kútba esett, úgyhogy nekem kell megerőltetni magamat, hogy este, amint Dani elaludt, az első gondolatom ne az ágy legyen és kicsit több érdeklődést tanúsítani az iránt, hogy Zé-vel éppen mi van.
A férfiak nevében nem tudok nyilatkozni, de magam körül is van elég sok példa arra, hogy ők bizony nem tudnak felkészülni úgy a baba érkezésére, mint a nők, mi sok esetben ösztönösen is csináljuk a dolgokat, és soha nem tudnánk elhagyni a gyerekünket ők nem így vannak beprogramozva. Ez részben az evolúció számlájára írható, hiszen kódolva van a minél több utód elhintése, másrészről meg nem tudom min múlik, valószínűleg megviseli őket a megváltozott helyzet, hogy a párjuk minden figyelme és szeretete a gyerek felé fordul és ők csak nagyon kis morzsákat kapnak, ha egyáltalán jut belőle nekik. Persze mindent Rá lehet fogni a nőkre, de jó esetben egy pár együtt akarta a gyereket, bár nyilván nem lehet rá teljesen felkészülni hogy ez mivel jár, de sejtéseik vannak róla, hogy nem mindig lesz könnyű, úgyhogy úgy gondolom a férfiak is tanúsíthatnának kicsit több megértést és önfegyelmet. A baráti körünkben is van sajnos példa rá, nem is egy amikor a gyerek születése után kiderültek disznóságok a pasi részéről.
Ebben a témában én sem tudok okos lenni, mert ez még nálunk is "probléma", de idővel úgy gondolom majd egyre jobb lesz, egyre jobban beletanulunk a szülő szerepbe, de venni is kell a fáradtságot, hogy a monoton hétköznapokat megtörjük és újra szerelmes tinikké váljunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése