Itt vagyok!

December 10-én rekord sebességgel 3800 grammal és 58 cm-el megérkezett hozzánk Dani baba. Ki merem jelenteni, hogy még soha életemben nem voltam ennyire boldog és a szeretet szinte ijesztő mélységeit élem át Zé-vel együtt. Nehezen bírom ki sírás nélkül, ha arra gondolok hogy még 10 hónappal ezelőtt is milyen reménytelennek láttam a helyzetünket mennyire elkeserített a sok sikertelen próbálkozás, hányszor de hányszor kértem a sorsot, vagy akárkit, hogy csak ezt adja meg nekünk és most itt szuszog a másik szobában.

Részletes beszámoló később :)

Mi a szőr?

Ma azt mondta Zé a gyermeknek, miközben felsorolta, hogy ki mindenki várja idekint, hogy "Bodza is nagyon várja (a kutyánk), akinek puha szőre van és a szőr az egy olyan dolog, ami a Te fejeden is van" :D 

az utolsó hét?

Hivatalosan mától kezdve 1 hét van hátra, nem hivatalosan 4 nap (ugyanis pontosan tudjuk mikor fogant a bébi, nem középidőben, hanem 3 nappal előtte). Fura ezt így leírni, kimondani, belegondolni, nekem nagyon gyorsan eltelt ez a 9 hónap és még most sem érzem tehernek, mert tulajdonképpen egész jól elvagyok, csak az esték/éjszakák nyűglődősek, amikor próbálok egy víztoronnyal és a benne lévő kb. 3.5 kilós gyermekkel valahogy álomra szenderülni. Inkább a várakozás és a bezártság ami jobban megviseli az idegeimet, hogy nem tudjuk mikor lesz az akció, most már mentálisan állandó készenlétben állunk. Nagyon hosszú távokra már nem merek elmerészkedni, úgyhogy jobb híján lemegyek a sarki boltba, illetve a kutyával sétálok és általában egész nap egyedül vagyok itthon, ami megint csak elég fura nekem, mert már kezdenek elfogyni a  teendők és már megsütöttem vagy 300 db mézeskalácsot (mondjuk már alig van belőle. :D) 

Dani egyébként kiválóan érzi magát szerintem a mama universe-ben és nem sok kedve van ahhoz a melóhoz, ami a szüléssel jár, valamint az azt követő macerákhoz, egyáltalán nem érzem úgy, hogy ő már inkább kifelé kandikálna. Kíváncsian várom, hogy a hétvége hogy fog alakulni, szent meggyőződésem, hogy vasárnap amikor az egész család itt lesz, mert apukám szülinapját ünnepeljük fog elfolyni a magzatvizem, vagy akkor már a kórházban leszünk, hogy még véletlenül se tudjam eltitkolni, hogy éppen szülök. Ugyanis eltökélt szándékom, hogy nem akarok senkinek szólni, csak ha már túl leszünk rajta, mert még a gondolat is idegesít, hogy esetleg valaki a szülésem közben odajön a kórházba és a folyosón ücsörög (bár ezt egyébként kétlem, hogy valaki a családunkból ilyen mazohista lenne), de azt sem szeretném, hogy bárki is otthon rágja a körmét. Szerintem ez egy olyan intim dolog, ami csak rám és Zé-re tartozik. Már látom előre magam megkattant anyaként, aki a látogatóktól is idegbajt kap és nem bírja elviselni, hogy más kezében lássa a gyerekét, pedig én azt hittem, hogy nem leszek ilyen és nem is akarok ilyen lenni, de mégis csak csak az enyém volt 9 hónapig és most majd "el kell engednem". :D 

Egyébként még mindig sokat csuklik, majdnem minden nap és előfordul, hogy naponta többször is, szerintem a narancsot nem szereti, mert ha narancsot eszem, mindig ki akarja rúgni a hasfalamat, persze ez azt is jelentheti, hogy szereti, ki tudja, majd ha kint lesz megpróbálom megkérdezni tőle. Általában este aktív, rendes, mert megvárja apukáját a munkából, hogy kicsit produkálja magát. Sokszor éneklem neki a Bóbita című dalt, úgyhogy szegénynek már a könyökén jöhet ki, de azt mondják az okosok, hogy énekeljünk sokszor egy dallamot, mert arra kint is emlékezni fog és megnyugszik tőle, hát rajtam ne múljon.

Egyébként ezúton is üzenem Neked, hogy mindennél jobban várunk :)

Várakozás

A hétvégi meleg front, vagy ki tudja minek a hatására a kismama csoportban, aminek tagja vagyok, nagyon sietősen megérkezett 3 baba, mindenki gyors és könnyű szülésről számolt be, pedig első gyerekek voltak. Szerintem valahol itt fordult át az én még nem szeretnék szülni, mert olyan jó élvezni kicsit a semmittevést a jajj én mikor láthatom már a fiamat, mikor kell már indulni kis türelmetlenkedésbe. Még nem olyan súlyos a helyzet, mint pár ismerősömnél, akik már minden napot nyűgnek élnek meg és tényleg pattanásig feszülnek az idegeik, hogy mikor, mikor, de remélem nem is jutok el odáig, mert Dani nem húzza majd a végsőkig. :) Még van másfél hete, úgyhogy teljesen időben van, szerintem jól ellebeg odabent, nem érzem úgy, hogy annyira sietős lenne neki a dolog. Sokat mozgolódik, főleg este, olyankor különböző amorf formákat vesz fel a hasam és néha úgy érzem kidurrantja a húgyhólyagom, de a lényeg, hogy ő jól érzi magát. :) Zé izgatottabb, mint én, vagyis inkább türelmetlenebbül várja már a nagy találkozást és hogy végre babázhasson, de az elkövetkezendő években lesz erre módja bőven, úgyhogy ezt az 1.5-2 hetet már fél lábbal is kibírja.  Ma este megyek orvoshoz, beszámolok majd természetesen ha van valami érdekes fejlemény, de nem számítok semmi különösre. A nagy laborom jó lett, kivéve, hogy annak ellenére, hogy szedem a vasat még mindig kevés a vörösvérsejt, valószínűleg majd emelni kell az adagomat.

 Tegnap végre sikerült az összes papíromat beszerezni és kitölteni, ami a tgyás igényléséhez kell, úgyhogy be is mentem az OEP-be mindenre felkészülve, hogy ott töltöm majd a fél napot, de szerencsére kellemesen csalódtam, kb. 10 perc alatt sorra kerültem, elméletileg minden papír rendben van, úgyhogy most ülhetek a babérjaimon és várakozom, hogy utalják azt a rettentő sok pénzt ami engem illet. Most már kezdenek fogyni a teendők, úgyhogy élhetek a karácsonyi őrületnek is, amire olyan régóta nem volt időm és hangulatom sem., úgyhogy a hétvégén mi már mézeskalácsokat sütöttünk, megrendeltem a külső fényfüzért, és lassan az adventi koszorú is aktuálissá válik. Tegnap sértve éreztem magam, hogy az időjárás belerondított ebbe a milliőbe, kisütött a nap és 15 fok volt, de szerencsére hétvégén jön a hidegfront faggyal és állítólag hóval!

Update:

Orvosnál nem volt semmi extra, Danit nagyon keltegetni kellett, hogy felébredjen és mérni tudjanak valami elfogadható mozgást, aztán teljesen bepörgött, hogy nem hagyják békén, majd kiugrott a hasamból. Mivel a háziorvoson nem tudta megcsináltatni az ellen anyag szűrést, így hétfőn be kell mennem a kórházba és akkor már lesz egy ctg is, illetve majd a hét második felében is kell mennem, mert az utolsó héten már kettőt csinálnak. Ha 12-éig nem szülök meg, akkor még aznap megyek az orvosom magánrendelésére is, de akkorra szerintem már kint lesz ez a nagyfiú. Érzem, hogy az utolsó hét idegölő lesz. :)

nem tudok címet adni neki post :)

Lassan eltelik az első igazi munka nélküli hetem és amennyire féltem, hogy mit fogok kezdeni magammal a nagy szabadságban, annyira nem unatkoztam, mert minden napra akadt valami intézni való, vagy találka, amivel elment az idő. Szerdán voltam ctg-n, ezúttal a szülésznőnél a kórházban, hogy egy kicsit még ismerkedjünk a nagy nap előtt, mert egy pár órán keresztül elég bensőséges (vagy belsőséges hihi) lesz a viszonyunk a szó minden értelmében, nem rossz ha az ember nem egy vadidegen előtt fekszik kiterítve egy kissé kitekert tudatállapotban. A gyermeknek nem volt szimpatikus a szülőszobai milliő, pedig kellemes félhomály és kávéházi hangulat uralkodott, egy csomó csacsogó szülésznővel, vicces doktorbácsival, még teát is kaptunk, de Dani nem volt jópofizós hangulatban, úgyhogy egy kis fizikai kényszert kellett nála alkalmazni, hogy hajlandó legyen a kívánt mennyiségű tornagyakorlatot elvégeznie ahhoz, hogy még hazatérhessünk. 

Tegnap Zé még beszerezte a háztartásból hiányzó apróbb dolgokat, én pedig a kórházi csomagból hiányzó pipiere szereket, úgyhogy most már tényleg kijelenthetjük, hogy készen vagyunk A-Z-ig, minden a helyén, reméljük semmi nem fog meglepetésként érni minket, legalábbis ami a tárgyi dolgokat illeti. Vasárnap lépek a 38. hétbe, én azt vallom, hogy a jövő hét végéig még húzzuk ki, szerintem a babának is jobb, ha kitölti az idejét. Tegnap úgy éreztem, hogy jövő héten megszülök, gyorsan még be is dobtam a kórházi csomagomba a hiányzó apróságokat, de most valahogy megint távolibbnak tűnik. Hát majd kiderül, lehet mégis kibekkeljük december 10-e környékéig. Most, hogy jobban van időm figyelni magamra, egyre inkább feltérképezem a bennem éldegélő kis ember bioritmusát, reggel abszolút kómában van, délután kicsit mozgolódik, de az igazi élet este kezdődik nála 8-9 magasságában, ez nem tudom mennyire biztató ránk nézve, de próbálom elhessegetni azt a gondolatot, hogy olyan lesz mint én, akinél felcserélődött a nappal és az éjszaka és bár én ezzel szuperül eléldegéltem 3 évig, de a családom enyhén szólva kikészült tőlem. Az éjszakáim most pár napig egészen jók voltak, de ma szerintem olyan 2 órát aludhattam összességében, állandóan felébredtem, forgolódtam, álmodtam, aztán 6-kor keltem, mert vérvételre kellett mennem. Az az érdekes, hogy amikor nem voltam terhes alapjáraton is állandóan álmos voltam, annak ellenére is, hogy éjszaka általában aludtam. Most nem alszom és napközben sem vagyok álmos, legalábbis nem olyan súlyos mértékben, mint amennyire az indokolt lenne. Reméljük ez a tendencia a jövőben is megmarad. 

A lelki állapotom egyébként teljesen kiegyensúlyozott többnyire, nem félek a szüléstől, sőt néha várom már, hogy érezzem azt a bizonyos fájdalmat, bár eddig csak jósló fájásaim voltak, az pedig negyed annyira sem fáj, mint a vajúdáskor, de kíváncsi vagyok hogyan fog lezajlani ez az egész. Azt megbeszéltem a fiunkkal, hogy gyorsan, és mindketten nagyon ügyesek leszünk, ő sem lesz lusta, hanem majd ha már itt a idő igyekszik kifelé. Azért az, hogy nem félek, csak félig igaz, mert néha rám tör a pánik és akkor nagyon tudok félni, de főleg a kiszolgáltatottságtól és az ismeretlentől, attól, hogy nem én irányítom a dolgokat. Néha megingok abban is, hogy Zé-nek ott kell-e lennie, olyan finnyás, meg undorodós, bár ő azt mondja nem fog látni semmit, de szerintem meg fog, hallani legalábbis biztos, meg gondolom x órán keresztül nem 10 cm-ről fogja a falat bámulni, szóval nem elég, hogy két vadidegen előtt kell majd produkálnom valamit, még azon is aggódom, hogy mennyire őrzöm meg a nőiességemet vajon előtte amikor esetleg bepisilek, vagy ne adj Isten mást csinálok és ő ezt végig asszisztálja.  Az kicsit megnyugtat, hogy egyik ismerősöm, vagy ismerősöm pasija, akik eddig végignézték gyermekük megszületését sem számoltak be semmi horrorról és még együtt is élnek, bár arról nem szól a fáma, hogy a szexuális életük hogyan alakult a szülést követően. 

Mindezek mellett lassan de biztosan engem is kezd hatalmába keríteni a karácsonyi láz, úgyhogy nagyon nehéz visszafogni sokszor magam, hogy ne vásároljak össze minden fellelhető lakáskiegészítő és díszítő tárgyat ami az utamba kerül, de megpróbálom a kevesebb néha több elvét követve diszkréten karácsonyosítani lakásunkat. Abban megegyeztünk, hogy nagy ajándékozás biztosan nem lesz, mert az utóbbi időben tényleg másról nem szólt az életünk, csak, hogy ezt kell venni azt kell venni, el kell készülnie a gyerekszobának, jajj új telefon kell, mert ugye a cégesem megszűnt, most végre fellélegezhetünk és a legnagyobb ajándék az lesz, ha végre egészségesen a világba üvölti a fiúnk, hogy megérkezett. :)

Finish

Lassan belépünk a 37. hétbe, innentől kezdve bármikor beindulhat a buli.  A hét elején átestem egy 1 napos hányós kóron, amibe először azt hittem belepusztulok, de aztán valahogy mégis sikerült felülkerekednem rajta, pedig rég voltam ennyire rosszul. Aggódtam is a csemetéért, hogy ő vajon hogy viseli, de az orvosok tanácsára sokat ittam, hogy nehogy baja essen és próbáltam azért némi ételt is magamhoz venni több kevesebb sikerrel. Ennek következményeként hétfőn és kedden nem dolgoztam, de szerdán már be tudtam menni és hivatalosan is letöltöttem AZ UTOLSÓ MUNKANAPOM! Amennyire örültem neki, azért picit fura is volt, mégis csak 5 évet húztam le ott és most kicsit ambivalens érzések kavarognak bennem, hogy nem kell igazából semmit csinálnom, eltartott leszek, nem keresek magamnak pénzt stb.. szerintem nem is volt ilyen még soha az életemben óvodás korom óta :D, najó meg a középiskolás nyarakat leszámítva persze. Tudom, hogy a nem csinálok semmit állapot maximum 3 hétig fog kb. tartani, utána elég kemény meló elé nézünk, úgyhogy most azért próbálok lelkileg felkészülni, hallgatni az okosokra, hogy pihenjek, gyűjtsem az energiát, csak ez nem olyan egyszerű, mert nem vagyok ez az otthon tespedős típus rá kellett jönnöm. Mindig valami baja van az embernek, amikor meg halálra dolgoztam magam mennyire vágytam ezekre a pillanatokra. 

Tegnap voltunk orvosnál, most Zé is elkísért, hogy hallja ő is a baba szívét, volt uh is, de az említésre sem méltó, mi semmit nem láttunk, de legalább megnyugodtunk, hogy továbbra is minden rendben, kis vasgyúró, de nem óriásbébi, korának megfelelő a súlya 3125 g és 36+5-nek mérte a kütyü, valójában 36+3 volt tegnap, úgyhogy minden stimmel. A méhszáj jó 1 cm-re nyitva van, az ilyenkor normális, sőt jó is, hogy a doki szavaival éljek, "nem a nulláról kell elkezdeni a tágulást". Ő tartja a december 12-őt a szülés kiírt időpontjának, én is szeretném, ha akkor születne, mert az tényleg egy elég vagány dátum, de valahogy a dec. 9-e van a fejemben, szerintem akkor fog kisasszézni. Jövő héten a kórházba megyek ctg-re a szülésznőhöz, hogy kicsit még ismerkedjünk, mert az az egy találkozás édes kevés volt, mégis csak elég bensőséges viszont fogunk egy pár órán keresztül ápolni, jobb ha fel tudunk készülni egymásból. 

Elkészültünk

Mostanában alkalmam nyílik edzeni magam az éjszakai nem alvásokra, mert ugyan a gyerekem még bennem lakozik, így sok vizet nem zavar, cserébe vagy egy konvektorom, ami viszont annál jobban megkeseríti az éjszakáimat. Az úgy volt, hogy nem rég költöztünk új lakásba, ahol megörököltük a konvektorokat is amivel eddig nem volt tapasztalatunk. A halk, ámde annál drágább és hidegebb központi fűtéssel szemben, ez legalább meleg de mint kiderült vannak apróbb hibái, aminek az a következménye, hogy amikor az ember legmélyebb álmát alussza olyan hangot ad ki, mintha felrobbant volna. Szívroham, felébredés, ha már felébredtem, akkor irány pisilni, utána inni, visszacsattogok az ágyba, majd egy óra múlva kezdődik elölről minden, úgy általában 5x egy éjszaka. Szerencsére a gyerekszobában nem produkálja ezeket a hang effekteket, mi meg egyelőre tűrjük, mert most nincs annyira kedvünk egy konvektor cseréhez.

Ezt az apróságot leszámítva mondhatni sínen vagyunk, kijelenthetem, hogy elkészültünk. Múlt héten végre sor került a gyerekszoba dekorálásra, ami olyan jól sikerült, hogy Zé ki is jelentette, hogy ő költözik be inkább abba a szobába. Tényleg nagyon szép lett, bár nem saját ötlet alapján készült, hanem megláttam valaki gyönyörűséges falfestményét a világhálón és onnantól kezdve nem tudtam mást elképzelni a szobába. Először úgy volt, hogy Zé festi meg, de inkább a biztonságosabb  megoldást választottuk és egy kedves ismerősünk készítette el falmatricából, azt hiszem jól döntöttünk. A héten érkezik a szőnyeg és a függöny, ruhák a szekrényben sorakoznak, még ki kellene elméletileg vasalnom őket, de attól eléggé ódzkodom. Először is nem tudom mit vasaljak ezeken a mini cuccokon, nálunk a vasaló szökő évente kerül elő körülbelül, másodszor pedig mire azt a rengeteg ruhát kivasalom nagymama leszek. Pedig látom az anyukák körében ez a vasalás kérdés elég nagy projekt, lehet nekem is komolyabban kellene vennem. 

Ma voltam a védőnőnél, ahol a vérnyomásom ismét a 140-et verdeste, de ez esküszöm csak attól van, hogy amikor mérik úgy izgulok, hogy nehogy magas legyen, miután az orvosnál sem tudok soha elfogadható eredményeket produkálni csak maximum a 2. mérés alkalmával.  A haskörfogatom 100.5, szerintem az nem olyan vészes, 5 cm-t nőtt szeptember óta, én pedig 70 kg vagyok, úgyhogy 10 kiló csúszott fel rám eddig.  Jó lenne ennyiben is maradni, elméletileg, ha normálisan diétázom ez megvalósítható, bár a gyermek 20-25 dkg-ot hízik még hetente. Normálisan diétázni viszont nem mindig van kedvem, mert ölni tudnék egy falat csokiért, aminek tegnap meg is lett a következménye. Mivel kifogytunk a teljes kiörlésű kenyérből, két szelet fehér kenyeret merészeltem vacsorázni, ráadásul ha már lúd legyen ugye kövér leöblítettem egy bögre kakaóval, úgyhogy mérte is egy horrorisztikus 8.4-es cukrot (7 alatt kellene lennie) magamnak. Mostanában egyébként kedvenc időtöltéseim közé tartozik, hogy a neten böngészem a jobbnál jobb sütemény recepteket és arról álmodozom, hogy hogyan tömöm majd magamba az összeset szülés után.

Íme az egyik kedvencem: http://tucsokbogar.blogspot.hu/2011/06/csokolades-pavlova-cseresznyevel.html, a nővéremtől már meg is rendeltem :D

A szívét is meghallgattuk, minden rendben volt, megint renitenskedett a drága és le akarta rúgni a szívhang hallgatót a hasamról, nem tartozik a kedvencei közé. Csütörtökön megyek az első ctg-re kíváncsi vagyok ott mit fog produkálni.

Egyébként lelkileg kezdem felkészíteni magam a szülésre, most már próbálom lassan kihúzni a fejem a homokból és valahogy tudatosítani magamban, hogy nekem nemsokára azon a pici lukon ki kell préselnem magamból egy gyereket.

"Hogyan születünk a világra?"

Miután a hétvégén megírtam Állapotok című bejegyzésemet, még aznap kezembe került Müller Péter Szeretetkönyve, amit pár hónappal ezelőtt egy lomtalanításon kidobva találtam és hoztam haza. 

Erre bukkantam benne:

"Hogyan születünk a világra?"

Amikor a köldökzsinór elszakad, a vérkörök kettéválnak, a véráram megpördül, és a magzat, aki eddig az anya szívén élt, most önálló szívet kap, saját maszek létcentrumot, amely innentől kezdve fáradhatatlanul veri az Élet ritmusát. Az új lény, mint egy kis autó leszalad a Teremtés futószalagjáról. Innen kezdve hol hevesen, hol békésen dobogó szívvel, felpörgetve vagy alapjáraton, de egyedül is üzemel - a misztérium megtörtént.

Élet született.

Ollóval levágtak anyád testének kozmoszáról, amellyel eddig egy voltál, amely táplált és éltetett -és magányodban velőtrázó iszonyattal üvöltöttél fel.

Mi lesz most velem, egyedül?

Hogyan fogok én élni, külön?

Amikor a magzatvízben lebegtél még anyád lélegzett helyetted is. De most hirtelen magadra lettél utalva. Egyedül maradtál és a frissen kialakult tüdőddel neked kell magadba szívnod egy anyádnál sokkal hatalmasabb mindenség éltető erejét."

Állapotok

Ahogy közeledik a szülés ideje egyre többször gondolok arra, hogy ez egyúttal valaminek  a végét is jelenti. Szeretek állapotos lenni, nem a fizikai értelemben vett állapot miatt, hanem a lelki része miatt, de ezt nem igazán tudom szavakba önteni. Tényleg egy kis csoda, hogy növekszik bennem valaki, egy 3 mm-es kis sejtből mostanra emberré fejlődött, aki képes már a "kinti" életre és nincs rászorulva többé az én gondoskodásomra. Persze még legalább 3 hétig maradjon bent, de ha most megszületne már gyakorlatilag ugyan olyan esélyei lennének az életre, mint bármelyik újszülöttnek. Önző dolog persze úgy gondolkodni, hogy ez a kis élet csak az érdemem, hiszen, ha nem lenne apja ő sem lenne csak, de hosszú hónapok óta élünk szoros szimbiózisban Ő és én. És az, hogy ennek vége szakad örökre, hogy Vele már nem élhetem ezt át soha többé néha egy futó gondolat erejéig elszomorít.  Zé szerint a szülési depresszió ebből fakad, részben ez a szakadás váltja ki és lehet benne valami. Persze emellett pedig mindennél jobban várom már, hogy láthassam, hogy végre itt legyen velünk teljesen, hogy magamhoz öleljem, hogy megismerhessük ezt a teljes értékű embert, aki már most fel van vértezve egy csomó tőlünk örökölt tulajdonsággal, akinek  részben önálló személyisége van és akivel meg kell ismertetnünk ezt a kinti világot. 

A szerdai orvos látogatás szerint egyébként elméletileg minden rendben, bár most nem volt uh, de a méhszáj teljesen zárt, a vérnyomásom persze megint az egekben volt, kétszer kellett megmérni, hogy elfogadható legyen az eredmény, úgyhogy most abban maradtunk, hogy itthon mérem meg mielőtt orvoshoz megyek és bediktálom az eredményt, mert ott a sok izgalom miatt mindig az egekben van. Megmutattam a cukor méréseimet, alapvetően nem nagyon mondott rájuk semmit, pedig féltem, hogy kiveri a biztosítékot. Szerinte a étkezés után 1 órával mért eredménynek 7.8 alatt kell lennie, ahol 9.2-es volt az érték ott mondtam, hogy nem tudtam odafigyelni nagyon, mert nem voltam itthon és sajnos adott volt, hogy mit kellett ebédre ennem. Továbbra is diéta és mérés, de már egészen belejöttem, bár nem mondom, hogy néha nem tör rám, hogy megennék egy zsák édességet. Legközelebb a 35 héten kell mennem már ctg-re.

Dolgozni végül november 14-éig fogok úgy néz ki, így jön ki a szülés előtti 28 nap TGYÁS, ez egy külön küzdelem lesz a munkahelyemen elintézni mindent, mert a könyvelő nem nagyon van a helyzet magaslatán, úgyhogy minden információt a nemrégiben szült kolléganőmtől kapok. 

Tegnap egyébként elvittem a gyermeket élete első kiállítására és végigcipeltem az egész városon, mert anyukám szülinapi ajándéka egy budapesti kultúrkörút volt vacsorával és a Gellértben fürdőzéssel. Olyan 4.5 óra gyaloglás után éreztem azt, hogy nem bírok tovább 

menni, mert a derekam le akart szakadni, de szerintem ez elég jó teljesítmény 8 hónapos terhesen (vagy 9? én ezt sosem tudom). Úgyhogy a Szépművészetiből, ahol megnéztük Cézanne-t hazabuszoztunk, majd 1.5 óra alvás után frissen fitten kezdtük újra a napot, aminek vége a Nagy zabálásba torkollott egy középkori hangulatot és ízeket idéző étteremben. No nem is aludtam egész éjszaka úgy elszoktam én már az evéstől és most 3 napig nem biztos, hogy húsra bírok nézni. 

Gryllus Vilmos zseniális

Domború hátam, pöttyös a szárnyam,
baktat a fűben hat pici lábam.
Mászom a dombra szárnyamat bontva,
ringat a szellő, ez csak a dolga.

Szállok az égen, nap süt a réten,
hét kicsi pöttyöm csillan a fényben,
ámde megállok, rád ha találok,
nyújtsd fel az ujjad: arra leszállok.

Fészekrakás és egyebek

Újra itt, most már a bébi megszületésééig remélem több időm lesz írni. Lement a nagy hajtás a munkahelyemen, most számoltam meg, hogy mindössze 12 napot dolgozom még, utána pár hétig remélem azt sem tudom mit csináljak majd a rengeteg szabadidőmmel. Ma van az első olyan nap elég hosszú idő óta, hogy felkeltem, nem kell mennünk sehova, nem dolgozom, reggel nyugodtan megsétáltattam Bodzát, majd elemi erővel rám tört, hogy kimossam a még hátralévő babacuccokat, átrendezzem a szekrényeket, kipakoljam a konyhát és elrohanjak pánik szerűen beszerezni a még hiányzó dolgokat, de visszafogom magam és megpróbálom ezt a tébolyt elhárítani. Tény, hogy nagyon kevés idő van hátra, de arra pont elég, hogy mindennel elkészüljünk. A babaszoba gyakorlatilag használható, már csak a dekor van hátra amire a hétvégén valószínűleg sor kerül, ruhácskák a szekrényben sorakoznak, a kórházi csomagomból maximum még 1-2 hálóing hiányzik, az őssejt szerződést sem kapkodtuk el, a gyereknek még nincs neve (lehet mégsem Dániel?), de ezek mind pikk pakk elintézhető dolgok. A diétát többé-kevésbé csinálom, most volt pár nap, amikor bűnöztem kicsit, dehát hogy lehet kibírni, hogy Zé szüleinél, ne egye degeszre magát az ember? Azért megpróbáltam odafigyelni, mától pedig ismét szigorú böjt. Már egészen hozzászoktam és ami igen örömteli számomra, hogy mióta nem eszek össze vissza tényleg nem híztam semmit, leragadtam 9 kilónál, pedig amilyen rohamban jöttek fel rám a kilók addig, azt hittem a vége kb. 15-16 lesz.

Most már tényleg mindketten nagyon kíváncsiak vagyunk rá ki lakik bennem, el sem tudom képzelni azt a pillanatot amikor először találkozunk, olyan felfoghatatlan egyelőre. Most már nagyon látványosan és sokat mocorog, tegnap este ki tudtuk tapogatni, hogy éppen hol helyezkedik el, meg tudtuk simogatni rajtam keresztül :), kezdi kinőni a kecót, egyre kényelmetlenebb szerintem neki. Szerdán megyek orvoshoz, remélem meg lesz elégedve és nem méri megint óriás babának. Most jobban rá tudok koncentrálni, mert szegény 1 hónapig eléggé el volt hanyagolva, nem nagyon tudtam rá figyelni, örültem ha este hazaérek és bedőlök az ágyba, vagy a tv elé, feszült voltam és ez meg is viselte a kis családunkat. Általában Zé-n töltöttem ki a feszültséget, sokszor elviselhetetlen voltam és ez eléggé megtépázta kettőnk kapcsolatát is, de ennek vége és megfogadtam, hogy ha meglesz a baba, akkor sem feledkezhetünk meg arról, hogy nem csak 3-an vagyunk, hanem ketten is, mint férfi és nő, mint egy pár és ha nehéz is, de kell időt szakítanunk egymásra, ha csak 10 percekre is, amikor csak Ő és Én vagyunk. 

10.

ennyi hét van hátra a legoptimálisabb esetben Dani megszületéséig. A jobb oldalon található gólyám egyre közeledik a házikó felé, a szülésig hátralévő napok száma már jócskán 100 alá csökkent, ha belépek a kisebbik szobánkba azt látom, hogy hamarosan hivatalosan is gyerekszobává változik, én pedig egyre nagyobb vagyok. Elmondom ezredszer is, hogy hihetetlen hogy már itt tartunk, biztos már nagyon unjátok, de tényleg az, a december nagyon hamar itt lesz. Vágyom már a karácsonyi hangulatra, az ünnepekre, a hideg téli estékre, amikor már 3-an leszünk és nagyon kíváncsi vagyok már, hogy ki lakik bennem 7 hónapja. Sokat gondolok Rá, hogy hogy fog vajon kinézni, milyen baba lesz, milyen kisgyerek, Zé-vel múlt héten már azon agonizáltunk, hogy vajon hogy lehet olyan érzelmileg stabil gyereket nevelni, aki abszolút megbízik a szüleiben, mint a nővéremék gyerekei, mert ők valamit tényleg nagyon jól csinálnak/csináltak. Az ő gyerekeiknek, akik most lesznek 12 évesek pl. nem tabu a szexről beszélni a szüleikkel (legalábbis a kisfiúnak a kislány kicsit szégyenlősebb), vagy a másságról, ha rossz jegyet kapnak az iskolában azonnal hívják kétségbe esve az anyukájukat. Azt hiszem a legnagyobb kincs és az egyik legfontosabb dolog a szülő-gyerek kapcsolatban a bizalom és talán az, hogy egyen rangú félnek tekintse a szülő a gyereket, ne kioktassa, hanem terelgesse és beszélgessen vele. Gyakorlatban még nem tudom ez hogy működik, de majd megkérdezem tesómékat van-e erre recept,de szerintem az, hogy ők hogyan nevelték a gyerekeiket abszolút nem volt tudatos. Fiatalon váltak szülővé és  ösztönösen és nagyon nagy szeretetben csináltak mindent, nem olvasták el a nevelésről szóló könyvek tucatját, így nem váltak merevvé és görcsössé. Szeretném Danit én is már a kezdetektől egy kis embernek tekinteni, nem csak egy magatehetetlen vörös csomagnak, akit gépiesen etetünk, fürdetünk, altatunk, hanem figyelünk rá, beszélünk hozzá, figyeljük a reakcióit a külvilágra.

Egyébként ez a szülés és a gyerek ellátása dolog szerintem nem annyira bonyolult, mint ahogyan azt egyes internetes platformokon taglalják és kivesézik, néha már kezd olyan érzésem lenni, hogy a nők többsége akinek gyereke születik valami szekta tagjává válik. Valószínűleg minden pár életének egyik fő műve ha utóduk születik, hiszen ez a rendeltetésünk a Földön, és szinte nincs olyan cselekedetünk, vagy gondolatunk, ami ne ezt támogatná. Evolúciós szempontból a férfi és nő célja élete során ezen a bolygón a szaporodás- és ezért valljuk be elég sok mindent meg tudunk mozgatni -, valamint az utódaik felnevelése, óvása. Ez eddig rendben is van, illetve az is, hogy mindenki szeretné ezt jól csinálni. De én nem tudok azonosulni azzal, hogy gátmetszés kontra gátvédelemről társalogjak és hogy nekem ez fontos céljaim közé tartozzon az életemben, hogy gátmetszés nélkül szüljek, vagy hogy két éves koráig szoptassam a gyerekem és pongyolába üljek otthon, mert a gyerek csak mellből hajlandó enni és ne mozduljak ki sehova. Oké, hogy fél évig erre szükség van és azt alá is írom, nem a szoptatás fontosságát kérdőjelezem meg, hanem azt, hogy valóban szükséges-e erről ennyit beszélni és ennyit foglalkozni vele. Én már arra a következtetésre jutottam egyébként nem fanatikussá vált barátnőim elmondásai alapján, hogy azért sulykolja a szoptatás fontosságát mindenki ennyire, mert egyébként szoptatni nem egy rózsaszín álom és ha ezt annyiba hagynák, nem mondanák el ezerszer, hogy rossz anya vagy ha nem szoptatsz sokkal többen feladnák a dolgot. Hangsúlyozom nem a szoptatás fontosságát kérdőjelezem meg, hiszen a babának valószínűleg tényleg az anyatej a legfontosabb és leginkább kielégítő tápláléka és én is erre készülök, de ha valami oknál fogva nem fog menni nem akarok a társadalom nyomása és elvárásai miatt összetörni és úgy érezni, hogy rossz anya vagyok, mert nem tudom a legfontosabb dolgot megadni a gyerekemnek.

A nagyobbik gyermekemről még nem is esett szó a blogomban, pedig ő is nagyon fontos számomra, úgyhogy most ezt is pótolni szeretném. Van nekünk egy szőrös lányunk is, aki már 5 éves és egy havanese fajtájú eb. Világ életemben nagy kutyás voltam, de a szülők soha nem engedték, aztán végül megtört a jég, mert még a 90-es években, amikor 11 éves voltam találtunk egy magyar vizslát, aki nálunk ragadt, majd ő amikor megöregedett és feladta a harcot szintén vizslánk lett. Aztán én Pestre költöztem a belvárosba, kislakás, kiskutya, így lett Ő. Imádjuk természetesen, eddig egykeként tengette a napjait és ezt nagyon is élvezi, úgyhogy biztos lesz vele gondunk majd Dani érkezése után, biztos depressziós lesz a csupasz tesója miatt, hogy csak így fogja magát és betör az ő birodalmába. Hát így leszünk mi egy család. :)

Sokkal jobban

Jelentem nem buggyantam meg  teljesen, ma már sokkal jobban vagyok. Talán többet is aludtam ma éjszaka, mint az elmúlt napokban, talán hatnak a homeopátiás bogyók, de szerintem az jelentette a legtöbbet, hogy Zé két nappal ezelőtt este amikor a konyhában tevékenykedtem odajött és miközben segített krumplit pucolni a vacsorához biztosított afelől, hogy ő mindenben támogat és biztos lesznek nehézségek, de mindent megoldunk és segíteni fog és mi ketten mindent legyőzünk. Szerintem ez jelentette a legtöbbet. A nem alvásról kiderült, hogy terheséknél sajnos általános probléma. Valaki azért nem alszik, mert a gyerek tombol a hasában és egyszerűen nem tudja megszokni, valaki egyfolytában a wc és az ágy között ingázik, közte pedig a bárányokat számolja hátha sikerül neki legalább egy órát egyhuzamban végig aludnia és vannak a hozzám hasonlók, akiknek valószínűleg túlságosan pörög az agya, túl sok mindenen gondolkodnak és ezt éjszaka sem képesek abbahagyni. Ehhez még társul a minden éjszaka fél 1-kor menetrendszerűen induló pisi járatom.

Ma voltam a védő néninél, ő is azt mondta a cukromra hogy ejnye bejnye, meg figyelmeztetett a súlyomra és ő is azt  javasolta, hogy mozogjak és ne egyek szénhidrátot, mert most fog a hízás csak igazán beindulni és a normál súlygyarapodás 9-12 között lenne, és hát én már 9-nél tartok (upsz :)) Szóval hétfőn tényleg elmegyek már tornázni, ha kigyógyulok a takonykórból mert szerencsére még az is elkapott.

Az én férjem akkora lángész, hogy kitalált egy másik módszert a gyerekszoba dekorálására, ami talán egy kicsit falbarátabb a festésnél, ez pedig a falmatrica. Ugyanis nekünk vannak ilyen matricázós ismerőseink, akik állítólag mindent megcsinálnak, amit csak szeretnénk, így az eredetileg megálmodott design-ról sem kell lemondanom.  

Ma Dunaújvárosba utazunk a szüleimhez kicsit pihenni, illetve van egy csomó beszerezni való, pl. lassan össze kell állítani a kórházi pakkot is, úgyhogy hétvégén ez vár ránk.

Insomnia

Szerintem legalább 1.5 hónapja nem tudok rendesen aludni. :( Este 10-kor már csukódnak le a szemeim, éjfélig, vagy kettőig általában alszom, aztán kezdődik a forgolódás, össze-vissza álmodok minden hülyeséget, állandóan felébredek, szóval szörnyű, már félek az éjszakáktól. Ennek eredményeként aztán napközben nem vagyok túl kipihent és általában elég feszültté és ingerültté kezdek válni, aminek többnyire Zé issza meg a levét (jóóó, egyébként meg sokszor nem ok nélkül:P) Egy barátnőm javaslatára most már a homeopátiához fordulok, mert valamit tenni kell, ha nem akarok begolyózni, mire megszületik a gyermek, valamint tényleg el kellene mennem jógázni, vagy valami meditációra. Ma már az is eszembe jutott, hogy nincs-e hatással ez Danira, nem tudom ő mit érzékel ebből, de naivság lenne azt gondolni, hogy semmit, nyilván érzi ha az anyja ideggyenge és feszült. Pedig őt nagyon várom és mindennél jobban szerettem volna hogy már itt legyen velünk, de nagyon sok félelem, aggodalom merül fel ilyenkor az emberben, vagy legalábbis bennem. Tudni fogjuk-e majd miért sír, megértjük-e majd mit szeretne, anyagilag hogy fogjuk megoldani ezt az időszakot, mennyiben változik meg majd a kapcsolatunk Zé-vel, ha egyáltalán megváltozik, nemsokára meg kell szülni ezt a gyereket és még ezer más dolog. Érdekes, mert napi szinten nem foglalkoztatnak ezek a dolgok, tudat alatt valószínűleg nagyon is, pedig én nem akartam rástresszelni a gyerek dologra, most meg mégis itt küzdök a hülye szorongásaimmal. Közben pedig a bűntudatommal is, hogy ilyen hülyeségek járnak a fejemben, miközben élveznem kellene a várandósság minden pillanatát, mert ezek a legcsodálatosabb napok, amik soha többet nem fognak visszatérni és megkaptam mindent amit csak akartam és nem tudok felhőtlenül örülni neki. Hát nem vagyok egyszerű eset azt hiszem. :) De kipróbálom a fent említett feszültségoldó taktikákat és a pozitív gondolatokra próbálok koncentrálni, annak reményében, hogy végre sikerül végigaludnom egy éjszakát.

Vasárnap a 28. hétbe léptünk, azaz a 7. hónapba. Kimondani is hihetetlen, mindössze 12 hét hét van hátra. Visszaemlékezve, hogy milyen hamar eljött a 12. heti ultrahang ideje és hogy azóta mennyi idő telt el pillanatok alatt, a december a sarkunkat tapossa. Hétvégén megvettük végül a kiságyat, 70x140-es, ifjúsági ággyá alakítható, nagyon szuper, úgyhogy gyakorlatilag félig kész a szoba:

A dekoráció van hátra, azaz annak legmeghatározóbb eleme a falfestés, ami miatt szintén kicsit aggódom (tiszta para az életem) :D Egy nagyon kedves ismerősünk besegít egy kicsit a festésbe, de meg akar győzni minden áron, hogy amit én kiválasztottam motívumot az lenne a legjobb, ha az egyik falfelületet sötétebbre festenénk, mondjuk valamilyen kékes árnyalatra és bézs maradna a kép, amit festeni szeretnénk. Erről én azért nem hagyom magam meggyőzni, mert májusban festtettük ki az egész lakást, és nem szeretném teljesen összemázolni a falat, így is tartok anyukám kiakadásától kissé. Már azzal kapcsolatban sem vagyok biztos, hogy tényleg a falra kellene –e festeni. :D

cukor ügyek

No hát az történt, hogy átestem a második cukorterheléses vizsgálaton (az első a 18. héten volt és azért csinálták, mert a húgyúti fertőzésem kapcsán ketonokat találtak a vizeletemben, ami utalhat cukorbetegségre), és nem lett valami szuper. Az éhgyomri 4.3 ami teljesen jó, múltkor is ennyi volt, viszont a 120 perces 7.6 lett a múltkori 6.3 helyett. Ez még a normál tartomány felső határa, mert kevesebbnek kell lennie 7.8-nál, de azért lehetne jobb is, úgyhogy a kortörténeti előzményeimet tekintve (ugye voltam én már inzulin rezisztencia gyanús is) diétára fogtak. Nézzük a jó oldalát, legalább szifiliszem nincs, mert erre is csináltak szűrővizsgálatot. Szóval azt hiszem bele kell törődnöm, hogy kénytelen leszek életem hátralévő részében egészségesen élni, mert az a cukormumus ott jár mindig a sarkamban, és kicsit nem figyelek oda hát ezt teszi velem. Egyébként meg Daniért és a még tervben lévő kishúgáért mindent, úgyhogy én egész hátralévő életemben kész vagyok mohákon és zuzmókon élni, ha ez az ára az ő egészségüknek. A doktorbácsi egyébként most kivételesen csinált ultrahangot, mert a 27. héthez képest túl nagynak találta a hasamat, és ha nagyobb a gyermek, vagy több a magzatvíz a kelleténél az is utalhat cukorbajra. Sajnos az ő uh gépe nem valami profi, úgyhogy én semmit nem láttam csemeténkből, de állítólag minden rendben van vele, csak 1 héttel nagyobb a koránál, ami egyébként kb. valós is, és a fürdővize is teljesen normális mennyiségű. Ezen kívül még megtapogatott és megállapította, hogy nincsenek a beleim megdagadva, így arra a következtetésre jutott, hogy nekem jobban megnyúltak a hasizmaim a kelleténél, úgyhogy végezzek hasizom gyakorlatokat, ha nem akarom szülés után húzni magam után a belem. Ezt azért nem így fogalmazta meg, de a lényeg gyakorlatilag ez. Egyelőre még nem tudom hogy kell egy görögdinnye méretű hassal hasizmozni, de hétfőn elzarándokolok a terhestornára (ó de gyönyörű) és ott majd remélem felvilágosítanak.

A gyerekszoba mondhatni egész jól halad, a Németországban élő nagymama jóvoltából megvesszük hétvégén az ágyát, a festés valamikor október elején kezdőik, a dekoráció másik része már nagyjából kész van, már csak a pincéből kellene édesapám segítségével elhordani a cuccokat a Balatonra, hogy a lakásból lehordhassuk azokat amik nem kellenek, meg persze kellene még függöny, szőnyeg ésatöbbi, de hát mindent szép sorjában. Ami nem kell az a ruha, mert annyit kaptunk már, hogy szerintem 3 hónapig biztos, hogy egy zoknit sem kell neki venni. Egyébként még így is, hogy ennyi mindent kapunk kölcsön, illetve ajándékba úgy érzem, hogy soha nem lesz vége a kiadásoknak, mondjuk ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy nemrég költöztünk új lakásba és még a hiányos berendezést is meg kellett többé kevésbé oldani. Ezt még tetézi, hogy hirtelen 30 fok helyett 13 lett és rá kellett döbbennem, hogy minden felsőm a köldökömig ér, illetve a kabátjaimat nem tudom összegombolni. Hát itt tartunk most ....

Beszélgess a magzattal

Az okosok azt mondják, hogy beszélni kell a gyermekhez már magzati korban is, mert ő azt érzi, ha hozzá beszélünk, megismeri a hangunkat (nem mintha azt nem hallaná meg, amikor nem hozzá beszélünk). Szóval én beszélek hozzá, még ha nem is rendszeresen, de nagyon igyekszem.

Ma elmondtam neki, hogy a Németországban lévő nagymamájától pakkot kapott, hogy éppen dolgozunk,de munka után sétálni megyünk, majd elénekeltem a kiskarácsony-nagykarácsonyt, mert éppen az jutott eszembe.

26. hét

Sűrű hét van mögöttünk mindenféle a szempontból. Munkahelyi dolgokba nem igazán szeretnék belemenni a lényeg, hogy ott sem túl rózsás a helyzet. Október közepéig elég nagy a hajtás, egy kolléganőm valószínűleg váratlanul elmegy, illetve szülés után mégsem jön vissza, az én helyettesítésem sincs még megoldva ami nem az én dolgom ugyan, de azért sokszor én érzem magam kellemetlenül miatta. No de ne is ez a lényeg, hanem hogy pénteken végre újra láthattuk a kis manót, illetve csak szerettük volna látni, ő nem az az exhibicionista típus úgy tűnik. A kezével végig takargatta az arcocskáját és amikor már sokadszor lötyögtette meg a hasamban a doktornő, hogy hátha kicsit pózol nekünk még hátat is fordított. Egyébként végig aludt, ásítozott, valószínűleg nem nagyon tetszett neki, hogy mi piszkáljuk, amikor ő az igazak álmát alussza, úgyhogy nem is próbálkoztunk túl hosszú ideig a felébresztésével. Kaptunk róla azért dvd-t és fotót is, íme ő Dani 25+5-nél.

Egyébként minden rendben van Vele, már 1000 g, a koránál két héttel nagyobbnak mérték, úgyhogy most november 28-ára saccolta az uh gép a szülés időpontját. Ezek a mérések általában azért nem annyira pontosak, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy korábban fog érkezni, bár anyukám is azt állítja, de én úgy érzem kihúzzuk december 12-ig és szép nagy baba lesz. Az orvosom 1 hete a vizsgálatnál még azt mondta úgy érzi faros, de nem biztos és ez ilyenkor még naponta változhat, de pénteken már fejjel lefelé helyezkedett el, remélem ez most már így is marad.

Tegnap nyakunkba vettük a különböző bútoráruházakat, hogy elkezdhessük kipakolni a gyerekszobából a dolgozószobát és elkezdődhessen a babaszoba kialakítása, illetve megbeszéltük a választott szülésznőnkkel, hogy bemegyünk hozzá a kórházba, hogy kicsit megismerkedjünk. Szerencsére nekem is és Zé-nek is nagyon szimpatikus volt, megmutogatta, hogy mikor hol mi fog történni, elmondta kb. az egész folyamatot. Maga a szülőszoba is nagyon barátságos, picike, mi egy kék szobában voltunk, ami igazából semmi extrát nem jelent, kékre van festve a fal, minden esetre megnyugtató, hogy láttuk hova kell menni illetve hol mi fog történni. Beszéltünk arról is, hogy Zé bent lesz-e avagy sem, végül abban maradtunk, hogy még nem fixálunk le semmit, a szülésznő azt javasolta, hogy a kitolásnál menjen ki, hát majd meglátjuk. Én sem ragaszkodom hozzá igazából, hogy ott legyen, tudom, hogy attól is rosszul van ha a tv-ben injekciós tűt lát és eléggé rosszul viseli az efféle dolgokat, nem biztos, hogy egészséges, hogy lát engem ott felkoncolva. :D Ő egyébként megnyugodott, hogy ott jártunk én inkább sokkolódtam kicsit, hogy már ennyire közel van a dátum, nagyon hamar el fog menni ez a 3 hónap és nekem egy olyan kis lukon kell majd valahogy kiszenvednem egy akkora élőlényt. :D

nosztalgia

Egy héttel az első házassági évfordulónk előtt, ma unokatesómék esküvőjére megyünk és kicsit elragadott a nosztalgia, hogy mi hogy készültünk, mennyire izgultunk és aztán a sok izgalom ellenére szerencsére milyen jól alakult minden, mennyire vártuk már akkor is Danit és milyen messzinek tűnik az a küzdelem, azok a nehéz percek, kiborulásaim a gyerek utáni vágy miatt. Mintha nem is velünk történt volna meg, olyan távoli és ködös az egész, pedig akkor komolyan hittem, hogy nem fog sikerülni és nagyon foglalkoztatott az örökbefogadás gondolata is, és lám, holnap 6 hónapos odabent a kisfiúnk. Azóta beszélgettünk róla már, hogy vajon mi lehetett a sikertelenség oka, miért kellett 2 évet várni rá, hogy teherbe essek,  de igazából csak tippelni tudunk. Zé-nek sem voltak tökéletesek az eredményei ugye, talán nekem is volt gondom az inzulinommal, bár ez azért vitatható, valószínűleg ez nem fog kiderülni. A konklúzió minden esetre az, hogy nagyon oda kellene figyelnünk arra, hogy mit eszünk, mert nem hülyeség, hogy az vagy amit megeszel, és a gyorsan felszívódó szénhidrátok tömege valóban nagyon káros. Hiszek abban, hogy a diéta amit csináltam, még ha nem is annyira szigorúan nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a baba most a pocakomban van. Pár hete volt nálunk egy gyerekkori barátnőm, akinek éve óta van egy betegsége amiről valójában csak találgatnak, hogy mi lehet. Az egyik orvos autoimmun betegségre tippel, mások lyme kórra, szteroidokat kell szednie, az ízületei begyulladnak, van hogy nem tud pl leguggolni, de még az ágyból felkelés is nehezére esik. Mindent kipróbált már, a természetes és a hagyományos gyógymódok egész palettáját, mígnem elkerült egy dietetikushoz, aki a paleolit táplálkozást javasolta Neki. Elkezdte csinálni nagyon szigorúan, tényleg nem eszik egyáltalán szinte szénhidrátot, cukrot stb.. és mostanra sokkal jobban lett. Csökkenthették a gyógyszeradagját, nincsenek megdagadva az ízületei és 100x jobb a közérzete. Én nem vagyok egy természetgyógyászat és bio fan, de sok helyről hallottam már, sőt a magam bőrén is tapasztaltam, hogy a dolog valószínűleg használ. Sajnos mos én is nagyon elkényelmesedtem, de nagyon vissza kéne térni, ha nem is a szigorú diétához, de legalább jobban megnézni, hogy mit eszünk. Az evésről jut eszembe. Épp a Balatonon emlegettem, hogy kéne ültetni egy fügefát, mert a friss fügénél kevés jobb gyümölcs van a világon, erre tegnap kutyasétáltatás közben ráleltem egy hatalmas füge bokorra (vagy fa, én nem is tudom:)) Még csak most kezd érni, le is teszteltem jó-e és nem csalódtam.  Bízom benne, hogy nem eszik el előlem, mert nagyon csalódott leszek. :D

A másik dolog amiről  elmélkedni szoktam az a barátságok kérdése. Mostanában újra inkább a gyerekkori, igazán régi barátaim kerültek előtérbe, akikkel volt, hogy hónapokig, sőt még tovább nem is beszéltünk, részben az én hibámból, mert nekem lettek új, igaznak gondolt barátaim, új közegbe kerültem/tünk, más dolgok foglalkoztattak és valahogy elsodort egymás mellől bennünket az élet. Aztán az igaznak vélt, gyorsan jött barátok elkopni látszanak, valószínűleg ha kint lesz a bébi még jobban leszakadoznak, már nem leszünk annyira érdekesek, mert kevesebbet fogok valószínűleg az éjszakában pörögni, vagy mert egyszerűen már más dolgok foglalkoztatnak. Jujj ez úgy hangzik véglegesen megöregedtem, de azért nem erről van szó, csak egy idő után az ember kinő a majdnem minden hétvégén bulizásokból és ez nem a gyerek miatt van, hanem mert megunja. Egyszer egy ismerősöm azt mondta nekem, hogy ha valaki bizonyos kor felett minden hétvégén vagy akár hetente többször is bulikban tölti az időt az valami elől menekül és sok esetben tényleg ezt látom a környezetemben. Viszont ősszel szeretnék még nagyon sokat moziba, színházba és egyéb helyekre járni, hogy kicsit feltöltődjünk a tél előtt, amikor is már 4-en (természetesen Bodza kutyát is beleértve) töltjük meg kis lakásunkat és ismerkedünk egymással. 

Nyár

No hát az úgy van, hogy két hétig a Balatonon nyaraltunk, ahol szerencsére nem sok világhálóra csatlakozási lehetőség volt, így ide sem volt alkalmam írni. Nem kezdenék részletes élménybeszámolóba, mert ahogy egyik kedvenc bloggerem Lucia is megírta "más álmánál és más betegségénél már csak a más nyaralása az unalmasabb" én is ezt az elvet vallom. 

Egyik nap a kikötőben ücsörögve megállapítottam, hogy ez az utolsó nyarunk kettesben Zé-vel, illetve már ez sem egészen kettesben, de még át tudtuk magunkat adni a teljes önzésnek és csak magunkkal foglalkozni. Mindenki azt hajtogatja használjuk ki az alkalmat, vagy hogy most pihenjük/aludjuk ki magunkat, mintha ez így menne, hogy előre 10 évre most letudnánk az alvásadagunkat. Másrészről meg meg sem fordul a fejünkben pihenni, és  kihasználni az utolsó kettesben eltöltött napokat, mert nem tudjuk még, hogy milyen lesz ami utána következik és inkább siettetnénk az időt, hogy végre ne csak hasfalon és egyebeken keresztül érintkezhessünk Danival.  Aludni amúgy sem alszom túl jól már olyan 3 hete, éjszakánként felébredek, vagy folyamatosan álmodok valamit nagyon furcsa félig éber félig alvó állapotban. Nem tudom minek köszönhető, mert tök nyugodtan élem meg ezt az egész terhesség dolgot és nem szorongok a jövőtől sem, vagyis úgy látszik tudat alatt kicsit mégis, csak ez sajnos éjszakánként nyilvánul meg. Egyszer már volt ilyen velem, akkor egyszer csak magától elmúlt, reméljük ez esetben is így fog történni.

A gyermek egyébként egyre aktívabb, illetve vannak nagyon aktív és kevésbé aktív napjai, most már minden nap érzem a mocorgását. Tegnap szinte egész nap matatott valamit, lehet átrendezte a kuckóját, de nagy munkába volt az biztos. Nem tudok beszámolni arról, hogy már magzati korban is kialakult napirendje lenne, teljesen esetleges, hogy mikor van ébren, bár azt elmondhatom, hogy reggeli után általában ő is aktív.  Ma a szüleim megvásárolták neki élete első verdáját, szerintem nagyon sportos és igazán férfias, ez lenne az:

Jövő héten megyek legközelebb orvoshoz, valószínűnek tartom, hogy semmi említésre méltó nem fog történni a vizelet és egy esetleges manuális vizsgálaton kívül, 4 D ultrahangra szeptember 01-re jelentkeztem be, remélem akkor pózol nekünk egy kicsit Dániel.

23+2-nél tartunk, őrület! A hétvégén 6 hónapos terhes vagyok, tudom, tudom, óriási közhely,de tényleg rohan az idő!

18. heti uh és a felénél is túl

Hát hol is kezdjem.... Sajnos nagyon elmaradtam, mert otthon a net likvidálódott egy időre, a munkahelyemről regényt írni, meg hát azért mégis csak nehézkes. 

Szóval július 12-én csütörtökön 15.00 órára mentem a 18. heti genetikai ultrahangra, ahová sajnos Zé a munkája miatt nem tudott velem tartani. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehet ott, de nem vesztett túl sokat, mert gyermekünk nem igazán olyan pózban helyezkedett el, amiben megszemlélhettük volna a pofikáját.  A doktornő aki vizsgált csodájára járt "hát ez teljesen elképesztő" és hasonló szépeket mondott Dani fiúnk elhelyezkedésére már most különleges, tudtam az első perctől kezdve. Ő ugyanis teljesen keresztbe feküdt, a feje a gerincemnél volt, a lábai és a popsija pedig a köldökömnél, úgyhogy a fontos szerveit és testrészeit meg tudták szerencsére azért nézni, de 100 oldalas portfólió nem készülhetett  róla. 

Íme az egyetlen valamire való fotó, amit abban a pillanatban el tudtak róla készíteni:

Egyébként így is teljesen lenyűgöző volt, hogy ennyit nőtt mióta utoljára láttam, már tisztára baba formája van, már csak szép nagyra kell nőnie és erősödnie kell. Gyakorlatilag a fejlődési rendellenességek kiszűrése ezzel a vizsgálattal be is fejeződött, legközelebb elméletileg a 31. héten láthatnánk, de addig nem hiszem, hogy kibírjuk egy 4D ultrahangot mindenképpen szeretnék valamikor beiktatni. Bár ha nem mozdul ki ebből a pózból, nem sok értelme lesz, mert így nagyon semmit nem látunk belőle, bár tegnap jártam a saját orvosomnál is, aki megnyugtatott, hogy ezek általában pillanatnyi állapotok, nem így dekkol folyamatosan.Egyébként már hatalmas, 240 g volt már.

Voltam cukorterhelésen is, amit előbbre hoztunk amiatt, mert azokat a bizonyos ketonokat találták a vizeletemben, ami cukorbetegségre is utalhat és mivel anno kicsit rendetlenkedett az inzulinom ezért jobbnak láttuk előbbre hozni ezt a vizsgálatot. Szerencsére teljesen jó lett, 4.3 az éhgyomri és 6.3 a terhelt, valamint a vizelettenyésztési eredményem is negatív, tehát kigyógyultam a húgyúti fertőzésből is, remélem most egy darabig ilyen nyugalomban élhetem majd az életemet. Az orvosom azt javasolta kezdjek el kálciumot szedni, mert ilyenkor erősödnek a csontjai, szedjem a tőzegáfonya kapszulát, hogy ne jöjjön vissza ez a fertő és folytassam a vas szedését. A méhszájam is teljesen zárt, úgyhogy ebben a boldog tudatban kezdem meg holnap 2 hetes szabadságomat.

Rugdalózás

Az imént (15.22) mozgolódást éreztem a hasamban, odatettem a kezem és akkorát rúgott, hogy már a kezemmel is éreztem. :)

Nem múlik...

Mindenek előtt egy nagy bejelentés, szombaton 16.27-kor megszületett  gyerekkori barátnőm kislánya, 3500 g és 54 cm, nagyon kis szépséges. Izgalmas volt, mert pénteken este 8 körül írt smst, hogy bementek a kórházba, mert folyik a magzatvíz, de nincsenek fájásai, úgyhogy úgy is volt, hogy még este bemegyek hozzá, de aztán jött a vihar én meg nem akartam a húgyúti fertőzésemmel ázni, úgyhogy meggondoltam magam. Még olyan éjfélig sms-eztünk, aztán másnap semmi hír egészen kb. este 7-ig, hogy 16.27-kor megszületett a baba. No hát én rögtön sokkot is kaptam, hogy csak másnap 16-27-kor az több mint 20 óra ha jól számolom, de aztán kiderült, hogy szombat 3 körül indultak be csak igazán a dolgok, úgyhogy ahhoz képest az nem is annyira sok. 
Pénteken kénytelen voltam leballagni a háziorvosomhoz, mert visszatért ez a jó kis fertőzésem, aki ismét felírt antibiotikumot (augmentin). Megkonzultáltam a dolgot a nőgyógyászommal is, áldását adta rá, hogy beszedjem, utána el kell mennem ismét vizelet vizsgálatra. Péntek óta szedem, de nem az igazi, most is sokat pisilek és érzem két oldalt a hasamban, hogy valami nem oké. Nem igazán vagyok tőle feldobva, egy ár hónapig most olyan nyugalomban éltem, most meg aggódhatok ilyen hülyeségeken. Csütörtökön megyek vissza a SOTE-ra vizeletvizsgálatra,  illetve cukorterhelésre, mert azt meg előbbre hoztuk a bizonyos ketonok miatt amiket a vizeletemben találtak. Akkor megkapom az AFP eredményemet is, illetve az toxoplazma és rh ellenanyag szűrés eredményét, és ezek remélhetőleg boldog birtokosaként 3-ra megyek a 18 heti uh-ra. Sajnos Zé nem tud jönni, mert nem tud elszakadni a munkahelyéről, ezt nagyon sajnálom, de majd megnézi később a felvételt. Hát ezek vannak..

Ijedelem

Még mindig trópusi hőség tombol kicsiny hazánkban, de már kezdek egészen hozzászokni, sőt ma őszintén megörültem, hogy hétvégére "már csak" 35 fokot jósolnak, mert most olyan 38 körül van, betonon és napon láttam utcai hőmérőn 45 fokot kiírva, úgyhogy jó idő van na. Ennek örömére hétfőn du. már a munkahelyemen éreztem, hogy valami nincs rendjén, a szokásosnál is többet jártam pisilni és furcsán éreztem magam. Hazafelé még rosszabb lett a helyzet, a buszmegállóban ebben a kellemes 45 fokos hőségben annyira felizgattam magam, hogy mi lehet a probléma, hogy majdnem el is ájultam, úgyhogy leültem a még forróbb 4 oldalról üveggel körbezárt megállóban, és miközben vízzel locsolgattam magam, hogy a maradék életerőm ne hagyjon el, gyorsan el is döntöttem, hogy akkor én most elbandukolok a SOTE ügyeletére. Ezt Zé-vel is közöltem, aki szegénykém azonnal halálra izgulta magát és nagyon rendes és gondoskodó férjként ő is utánam jött. 

Az ügyeletes doktorbácsi húgyúti fertőzést diagnosztizált, úgyhogy kaptam rá antibiotikumot, illetve azt kérdezte szoktam-e éhezni. Nagy szemeket meresztettem rá és mivel az utóbbi időben azért elég nagy mennyiséget meg tudtam volna enni, illetve az esetek többségében nem is fogtam vissza magam, ezért azt válaszoltam, hogy igen. Erre ő azt mondta ne éhezzek, mert olyan anyagok, bizonyos ketonok jelentek meg a vizeletemben amik éhezésre utalnak. Aztán mondtam neki, hogy de amikor éhes vagyok azért általában eszem is, akkor a második kérdése az volt, hogy van-e cukorbeteg a családomban. Nem akartam elkezdeni a múltamról mesélni, meg az inzulin rezisztenciáról, így azt mondtam, hogy nincs, de akkor ez már szöget ütött a fejembe és jobban izgultam ezen mint a húgyutaimon. Mint kiderült ez nálunk családi vonás, anyukám is ilyen "felfázós", nekem is volt már komolyabb vesemedence gyulladásom, úgyhogy sajnos úgy néz ki elfelejthetem a medencében fürdőzést akármennyire ellenőrzött is, mert a lábamat beledugom attól is bajom lesz. Nem tudom a Balatont meg merjem-e majd kockáztatni, de jó lenne nem kellene két hétig aszalódnom amíg a többiek vígan strandolnak. 

Másnap felhívtam az orvosom, elmeséltem neki az egész storyt, neki már előhozakodtam ezzel az inzulin rezisztenciámmal, ami igazából sztem. nagyon enyhe volt, mert minimális diétával helyrerázódtam teljesen, és abban maradtunk, hogy előbbre hozzuk az amúgy 24. héten amúgy is kötelező cukorterheléses vizsgálatot 2 héttel, hogy mindenki megnyugodjon. Így most megint betáblázódtam ami az orvoslátogatást illeti, mert jövő hét csütörtökön megyünk a 18. heti ultrahangra, azt követő hétfőn (16-án) megyek a terhelésre és a védőnőhöz, majd 25-én a saját orvosomhoz. Nagyon kíváncsi leszek az AFP eredményemre, eddig a fórumos lányok közül mindenkinek jó lett, akkor nekem az eddigi százalékos megoszlásra irányuló megfigyelések alapján nem biztos, hogy jó érték fog születni, de azért reménykedem benne, hogy igen, mert bár mindenhol az sulykolják az emberbe, hogy milyen elavult vizsgálat és mennyire megbízhatatlan, azért én ettől a pici felesleges izgalomtól is szívesen megkímélném magam.

Egyébként Dani baba sztem. jól van, most olyan megint, mintha 2 nap alatt óriásira nőtt volna a hasam,  ebéd után tényleg úgy érzem, hogy szét fogok repedni, a bőröm is feszül meg néha úgy érzem a belső szerveim is.

Dániel

update, az imént eldőlt, a gyermek neve Dániel lesz, becézve tehát Dani. Remélem nem fogja senki Dánelezni , mert attól kifejezetten kiráz a hideg.

17. hét

Hát már itt tartunk, 1.5 hét van a következő ultrahangig, ahol ismét láthatjuk a kis pocakot (kis pókhasú a 12. ultrahang képen:) Mióta múlt hét végén először mocorogni véltem, a héten többször éreztem úgy, mintha kis buborékok futkároztak volna a hasamban és erről több kismama számolt be, hogy az első érezhető mozgások körülbelül ilyen formán jelentkeznek. Pár napja elkezdett néha fájdogálni egészen lent a hasam, de ez is normális állítólag, ahogy nő a baba nyúlnak a méh szalagjai, illetve néha napján összehúzódik, így készül fel a szülésre. Az étvágyam elég nagy a 35 fokos meleg ellenére, úgyhogy kicsit aggódom a felszedett kilók miatt. Mindig megfogadom, hogy nem engedek a csábításnak, hogy pl. ebéd után 1 órával lekváros kenyerek tömkelegét tömjem magamba, dehát nem olyan egyszerű ez sajnos. Most megpróbálom tényleg összeszedni magam és megálljt parancsolni, mert hamarosan eljön a cukor terhelés és nem szeretném ha kiakadna a doktorbácsim az eredmény láttán és a hátralévő időben nagyon szigorú diétára legyek kényszerítve, úgyhogy hétfőtől visszaállok a mediterrán diétára, azaz sok hús, még több zöldség és csak teljes kiörlésű cuccok nagyon minimális cukorbevitellel. Persze ez mind szép és jó, megvalósítani annál nehezebb. 

Augusztus első két hetében megyünk szabadságra és végig a Balcsin leszünk, azt már nagyon várom, kicsit elbizonytalanodtam, hogy a tankini amit még naivan májusban megvásároltam jó lesz-e rám, mert úgy látom elég gyors ütemben növekszik a hasam. De ott mindenképpen előirányzok majd magamnak napi fél óra úszkálást, szerintem a bringázás is bele fog férni, illetve még abban az egy hónapban míg itthon aszalódunk, remélem, hogy végre ráveszem magam és eljutok jógára is. Szóval nagy tervek vannak kilátásban, csak elég erő is kellene a megvalósításukhoz. 

tegnap a barátnőmtől kaptam egy csomó kismama rucit, főleg őszieket, úgyhogy azt sem kell majd túl sokat vásárolnom, ellenben lassan elkezdjük a baba dolgait beszerezni és kitalálni, hogy a szobácskája hogy nézzen ki. Apukája azt mondta majd ő fest neki valami szépet a falra, szerintem ez lenne a legjobb. :)

Éreztem, hogy mozog?

Ma léptünk a 16 hétbe és miközben Zé-vel a kanapén ülve vártuk a vendégeket 14.00 óra körül éreztem valamit, ami talán Ő volt. Mintha egy nagyobb buborék haladt volna végig a köldököm alatt és utána nem sokkal két nagy dobbanás, szívveréshez hasonló, de sokkal nagyobb annál, és csak egyszer. 

Innen folyt. köv. mert a szőrös elsőszülöttem ( a kutya ) nagy szemeket mereszt rám, hogy vigyük már le sétálni.

No meg volt, és a ma elfogyasztott chips, ropi, ribizlis tiramisu mellé toltunk még egy kis fagyit is, de azt hiszem ennek véget kell vetnem, ha nem szeretném elefántként zárni a terhességet. 

Mozgalmas hétvégénk volt, rám valahogy elég erősen rám tört 3 hónap gyakorlatilag nem nagyon kimozdulás után, hogy most már azért szeretnék elmenni valahova, megérintett a nyári, "kerthelységekben fröccsözés" hangulata, úgyhogy elhatároztam, hogy most már ideje lenne kicsit belevetni magunkat a társasági életbe. Így aztán a szombat délelőttöt a Kopaszi gáton töltöttem, majd este unokatesómmal csaptunk egy "görbe estét". Ami annyiból állt, hogy beültünk egy helyre a belvárosban és beszélgettünk. :) 

Ma pedig unokatesómék voltak itt tündér kisfiúkkal, hogy átadják az esküvői meghívójukat. A baba tényleg mintagyerek, szerintem mindenki ilyet szeretne. Jön-megy, egyfolytában vigyorog, mindenkivel barátságos, este 8-től reggel 7-ig folyamatosan alszik akármi is történik, eddig nem nagyon hittem, hogy létezik ilyen, de úgy látszik mégis. 

Pocakkal szerdán megyek legközelebb a dokibácsinkhoz a kórházba, sajnos őt nem fogom látni, mert csak leveszik a vért az AFP vizsgálathoz, tokszoplazmózist néznek, és rh ellenanyag szűrés lesz. Szerdától még két hét és egy nap, míg újra láthatjuk majd, mert akkor lesz a 18. heti genetikai ultrahang.

Jelen

Kicsit eltűntem, mert igazából most nem történik semmi különös, azon kívül, hogy a hasam elkezdett elég gyors ütemben növekedni, úgyhogy már a héten a buszon is átadták a helyet, "üljön le kismama" felszólítással, úgyhogy vigyorogtam magamban. Ez eddig megtörtént egyszer, azt mondják ne is számítsak rá túl sűrűn, de optimistán tekintek a jövőbe. :D A gyerek még mindig csak gyerek munkacímen fut, lehet ez így is fog maradni. Egyszerűen nem jutunk dűlőre az apjával, illetve a többi x emberrel aki általában nem rejti véka alá a véleményét azzal kapcsolatban, hogy neki tetszik e egy adott név vagy sem és valószínűleg túl befolyásolhatóak vagyunk, bár engem talán kevésbé érdekel ez a momentum. Inkább arrafelé tendálnék, hogy utódunk neve ne egy legyen a 3 millióból, és lehetőség szerint ne a Józsefhez hasonló tucatnevet kapja. Tudom, akkor legyen radiátor, na de azt azért mégsem.
Egyébiránt ma rám tört, hogy annyi mindent szeretnék még decemberig csinálni és annyi mindent kell vásárolnunk és a szobáját is be kell rendeznünk és még tudja az ég, illetve a sok tapasztalt anyuka, hogy mi mindent kell elvégeznünk amiről halvány fogalmunk sincsen. Úgyhogy én már legszívesebben ma belevetném magam az őrült lakásátrendezésbe és szoba átalakításba, amire Zé csak azt mondta, hogy olvasott erről, ez a fészekrakó ösztön. Bármi is, de elég sokat kell küzdenie egy kismamának magával. :)

Vajon milyen lesz az élet hármasban, avagy családdá fúzionálásunk jövőképe

Ez a bejegyzés azért születik, hogy majd amikor már idekint is hárman leszünk, jót mosolyogjak naivságomon, vagy épp ellenkezőleg, megveregessem a vállam, hogy lám lám, lehet ezt tényleg így is csinálni. Szerintem minden gyermeket még nem nevelő nő és férfi úgy képzeli el a gyermekáldást követő életét ahogyan az előtte is folyt, maximum azzal a különbséggel, hogy nem kettőtök, hanem már egy harmadik, negyedik, sokadik fél logisztikai és egyéb szervezést igénylő dolgait is meg kell oldani, enni kell adni neki is, és adott nm-en többen fogtok osztozni. Mondjuk ki, bármennyire is vágyik valaki arra, hogy gyermeke szülessen, az addigi életét a legcsekélyebb mértékben szeretné feladni és azt várjuk, hogy a családunkba érkező személy illeszkedjen be a mi napi rutinunkba. Akkor aludjon amikor mi alszunk, akkor egyen amikor mi okos felnőttek jónak látjuk, szeresse a barátainkat és örüljön annak, ha a nagyira bízzuk, hogy mi társadalmi életet élhessünk, legyen jól szocializált és ha mi éppen úgy kívánjuk egyedül is tudjon játszani. Nyilván ezek nagyon sarkított dolgok, de ki ne vágyna egy mintababára, már ha egyáltalán létezik ez a fogalom.

Aztán a gyakorlat bizonyára sokszor mást mutat, én 3 éves koromig nem aludtam éjszaka, sőt ha nem ordítottam az örömünnep volt. A nagybátyámék a legenda szerint egyszer hazamentek a Balatonról, ahol együtt nyaraltunk, mert nem tudták már elviselni sz éjszakai műsoromat. Ilyen is van és valószínűleg ezzel az ember nem tud mit kezdeni azon kívül, hogy elcipeli a gyereket az orvoshoz, aki az esetek 90%-ában nem talál semmit, majd útjára indítja a szülőket azzal, hogy ez egy ilyen műfaj. Amit igazából mi szeretnénk elkerülni az az, hogy teljes mértékben a gyerek irányítsa az életünket, mert úgy gondolom, hogy mi vagyunk a felnőtt érett gondolkodók és sajnos ha tetszik a kisdednek, ha nem élete első pár évében mi tudjuk, vagy legalábbis reméljük, hogy tudjuk, hogy neki mi a jó és próbáljuk majd abba az irányba terelgetni. Minden esetre nem szeretnénk ha maximálisan ő irányítaná az életünket. Szeretnénk vele utazni, kirándulni, beülni egy kávézóba, kutyát sétáltatni, vagy a barátainkkal találkozni minden olyan para nélkül, hogy jajj de mi lesz akkor ha sírni fog, vagy elalszik, vagy nem alszik, mit eszik, mit nem eszik, hol alszik, de ott hogy alszik. Nyilván nem az első hónapban szeretnénk azt kívánni tőle, hogy ezen igényeinkhez alkalmazkodjon, de nagyon bízunk benne, hogy sikerül egy olyan kompromisszumot találnunk, ahol egyik fél érdekei sem sérülnek nagyon. :)

12. heti kombinált szűrés

Május 29-én kedden túlestünk a 12. heti kombinált szűrésen egy budai magánklinikán, amit a legjobbak között szokás emlegetni kismama körökben és nem bántuk meg egyáltalán, hogy oda mentünk. Valóban nagyon profik, amint odaértünk levették a vért, az ultrahangra egy kicsit várni kellett az időponthoz képest, de nem volt vészes. Érdekes, valahogy sokkal kevésbé izgultam, mint ahogy az tőlem elvárható lenne,  annyira biztos voltam benne, hogy egészséges a babánk és inkább azt vártam, hogy láthassam, hiszen most már nem csak egy kis "zigóta", hanem kész emberke. Zé-nek ez volt az első "találkozása" vele, ő szegény izgult helyettem is. :) Az orvos és az asszisztens is nagyon szimpatikusak voltak, elröhögcséltünk a vizsgálat előtt, aztán végre megpillantottuk a kis pockot. Teljesen be volt gubózva, a legrosszabb pózban amiben csak lehetett, az orvos azt mondta, hogy azt látja, hogy nagyon kell pisilnem (vizsgálat előtt már nem mehettem el), de így sajnos mást nem lát, úgyhogy kiküldött minket azzal, hogy menjek el nyugodtan a mellékhelységbe, egyek csokit, esetleg igyak kólát, mászkáljak kicsit fel alá a lépcsőn és reménykedjünk, hogy ezután úgy fog helyezkedni, hogy meg tudja vizsgálni. 10 percig ezeket a tevékenységeket végeztem, majd amikor újra bementünk szerencsére kimozdult a rossz pózból gyermekünk, sőt el is kezdett mozgolódni, úgyhogy most meg alig tudta néha leméricskélni úgy ficánkolt. Rögtön a tarkóredőt mérte, 1.1 mm, ami nagyon jó, az orvos azt mondta ennél kisebb értéket kb. nem is produkálhatott volna, úgyhogy már itt hatalmas kő esett le a szívünkről. Utána rögtön az orrcsont következett, szerencsére jól látható, így ezzel sincs probléma és szép sorjában megmért mindent, miközben mi csemeténkben gyönyörködtünk. Tényleg hihetetlen volt látni, hogy ilyen picike, de megvan mindene, az ujjacskáit egyenként meg lehetett számolni, láttuk ahogy mozgolódik, emelgeti a pici kezét, hát teljesen elolvadtunk mindketten, már most imádjuk. Szerencsére minden értéke rendben van, hallhattuk a szívét dobogni és legnagyobb meglepetésünkre az orvos megkérdezte, hogy szeretnénk-e a gyerek neméről beszélgetni, mire mi csak hüledeztünk, hogy hát ha már lehet tudni valamit akkor persze. 90-95%, hogy KISFIÚ, úgyhogy bejött Zé ismerősének a jóslata és én is kisfiút éreztem mostanában, bár az valószínűleg azért, mert többen mondták, hogy szerintük fiú lesz. Szárnyalltunk a boldogságtól, mikor kijöttünk a vizsgálatról, még a vér eredményeket meg kellett várnunk, de azon már egyikünk sem izgult, inkább körbetelefonáltuk a családot, hogy elújságoljuk a hírt.

A vizsgálati eredmények az alábbiak lettek:

Terhességi kor: 12+4 (nagyobb picit a koránál)

CRL: 59.6

BPD: 16.3 (Fejátmérő)

NT: 1.1 mm

NB: látható

FHR: 166/perc

HC: 78.3 (Fejkörfogat

AC: 56.4 (Haskörfogat)

FL: 7.6 mm (Combcsonthossz)

Anya súlya: 60 kg

Terhességi kor: 12+4

Free b-hCG: 47.        1 1.15 MOM

PAOO-A 2,601 0.76 MOM

Magzatvíz mennyisége: átlagos

Placenta helyzete: Hátsó fali

Koponya épnek, mellkas zártnak látszik. Normál hasi echogenitás

Négy végtag látható.

Down szindróma kockázata 1:23 412-höz

Edwards szindróma 1:276 313

Patau szindróma 1:650 456-hoz

Ma már a 13. hétbe léptünk, tényleg rohan az idő. A nyár szokása szerint elrobog majd és ősszel meg csak kapkodjuk majd a fejünket, hogy már itt tartunk. Barátnőmtől kaptunk már egy csomó dolgot, aminek nagyon örülök, hogy nem kell megvennünk, mert pár hónapig fogjuk csak használni, illetve nagy névkeresésben vagyunk, amit nem is gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz, de majd csak lesz neve is a gyereknek. Amik nálam szóba jöttek az a Zétény, Benedek, Csanád, Máté, Ábel, Boldizsár, Zé-nek az Ádám, Dani, Krisztián, Csanád, Boldizsár, Olivér, meg még biztos csomó más, de most ezek jutottak az eszembe. Egyelőre a közös nevező a Dani, de még azért gondolkodunk rajta, túl felkapott névnek tartom, de nem lehet minden szempontot figyelembe venni, mert tényleg nem lesz neve szegénynek.

Végezetül egy újabb sztárfotó a trónörökösről:

12. hét

Hát elérkeztünk a 12. hétig, a legtöbb kismama a 12. heti kombinált teszt után mondja el a környezetének, hogy babát vár, hiszen a gyerek már gyakorlatilag kész van, az elkövetkezendő időszakban "csak" szép nagyra kell nőnie, hogy 6 hónap múlva meglássa a napvilágot és az első embert a szülészorvost. :) A kombinált tesztre két nap múlva megyünk, kedden délután, nem mondom, hogy nem szorul össze a gyomrom ha rá gondolok, de szerencsére a pünkösdi hosszú hétvégét mi még kicsit meg is hosszabbítottuk és a Balatonon vagyunk, így kevesebbet gondolok rá.  Legbelül tudom, hogy minden rendben van, minden reggel úgy kelek fel, hogy a kisbabánk egészséges és nem lesz semmi baj, de már jó lesz túl lenni rajta. Egyébként biztos hatalmas élmény lesz, hiszen már egészen baba formája van és állítólag ilyenkor - már ha éppen nem alszik a vizsgálat ideje alatt - lehet látni, hogy milyen akrobatikus mutatványokat végez és még élvezi a hatalmas lakhelyét, ami az idő előrehaladtával egyre szűkösebbé válik. 

A tünetek többnyire most is elkerülnek, pénteken voltam eléggé rosszul, szinte egész nap émelyegtem, majdnem elkapott a rókakoma is, estére meg a fejem fájdult meg, A hormonok nagyon dolgoztak, lehet, hogy most történt a nagy átállás, hiszen a 12. hét környékén a méhlepény veszi át a sárgatest hormontermelő szerepét és ez egy igen érzékeny folyamat. Bár egyes források ezt korábbra datálják, hogyhogy a részemről ez csak feltételezés természetesen.   Azt érzem, hogy fizikálisan nem bírok annyit, mint normál állapotban, ha egész nap talpon vagyok, azért le le kell ülnöm pihenni kicsit, mert jelez a szervezetem, ez általában derékfájásban jelentkezik. 

11. hét

Ma léptem a 11. hétbe.

"A 11 hetes magzat méretei: hossza kb. 50 mm, súlya megközelítőleg 8 gramm. A  babának már minden szerve ki van alakulva és a végleges helyén helyezkedik el. Nem marad más hátra csak, hogy egészségesen növekedjen és fejlődjön. A teste egyre formásabb alakot ölt, fejformája kerekebb lesz, és elkezdi emelgetni is. A fej továbbra is aránytalanul nagyobb a test többi részéhez. A törzs és a hátgerinc egyenesebbé és rugalmasabbé válik, emiatt a magzat meg tudja a hátát hajlítani, kezét a hasának támasztja, lábait pedig kissé behajlítja. A végtagok jól kivehetőek különösen a kéz és a lábujjak, amelyek közül lassan eltűnik a hártya. A köröm szintén a 11. terhességi héten alakul ki.

A magzat már sokat mozog, az izmai és az idegek már ösztönösen és spontánul dolgoznak. A baba kihasználja a magzatvíz előnyeit, forgolódik, ugrál és mozog benne, próbálgatva kialakult izomzatát. A 11 hetes terhesség alatt az anya ezeket a mozgásokat még nem érzékeli.

A mellkas és has teljesen ki van fejlődve. A nemi szervek is teljesen kialakultak, azonban még nem lehet teljes bizonyossággal meghatározni a magzat nemét. A terhesség ezen szakaszában a magzatnak már vannak petefészkei vagy heréi. Az utóbbiak már el is kezdték a tesztoszteron termelését.

Az orrlyukak még zártak, de az orr formája már kivehető. A szemhéj elfedi a szemet, amelyek még pár hétig csukva lesz. A száj kezd kirajzolódni és már ki is tudja nyitni. Lassan érzékelni tudja az ízeket és az illatokat. Az ultrahangos felvételeken lassan azonosítani lehet az arcvonásait is.

A magzat szíve 110 és 160 között ver percenként, teljesen más a szívritmusa, mint az anyáé."

Különösebben érzékelhető tüneteim még mindig nincsenek, valószínűleg ez most már így is marad, de azért megfigyeltem magamon, hogy vannak ételek, amiket hirtelen megkívánok és azonnal be is kell szereznem őket. A minap ilyen volt a sóska, ami korábban eszembe sem jutott és a banán turmix. A húst továbbra sem kívánom, nem nagyon tudnék leülni egy jó pörköltet falatozgatni, a savanyú dolgokra viszont rá vagyok kattanva. 

A jövő hetem izgalmas lesz, mert hétfőn el kell mennem a védőnőhöz, hogy kiállítsa a kiskönyvem, amibe beírják a keddi ekg eredményem és akkor lesznek meg a labor eredményeim is. Szerdán pedig megyek a nőgyógyászomhoz, ahol megnézzük mekkorát nőtt a baba. Június 4-éről áttetettem magam május 29-ére a kombinált tesztre, mert most már kezd az izgalom fokozódni és akkor leszek 12 hetes 2 napos ami pont optimális időpont. Nagyon szeretnék már túl lenni rajta ez a kicsit több, mint egy hét nagyon lassan fog eltelni úgy érzem. Bár a jövő hétvége Pünkösd, úgyhogy el tudunk végre menni a Balatonra, ott remélem nem ezen fog járni az agyam, utána meg pikk pakk kedd.