"Volt egyszer egy király és annak három fia..."
Egy hete és egy napja három gyermekes édesanya lettem, megérkezett a legkisebb herceg is közénk. Nem győzök betelni ezzel az érzéssel, nézem a gyerekeimet és legszívesebben csak sírnék a boldogságtól. Tartottunk tőle, hogy Dani és Ábel hogyan fogadja majd a kicsit, Daninak úgy láttuk, hogy mostanában egyébként sem könnyű, küzd valamivel, valószínűleg az előtte álló változásokkal és Ábel is rákérdezett többször, hogy ha megszületik a tesó én ugyanúgy fogom-e őket szeretni.
Eddig nyoma sincs a féltékenységnek, szeretgetik, puszilgatják, kérik, hogy tegyem az ölükbe én meg csak olvadozom tőlük. :)
Kedves Barnabás!
Eddig nagyon "pedáns" és fegyelmezett kis fickónak ismertelek meg, az orvos által meghatározott napon születtél meg, Te is úgy gondoltad, hogy itt az idő, hogy végre itt kint is megismerjük egymást. Az orvosommal és a szülésznőmmel azt beszéltem meg, hogy május 4-én szombaton 18.00 óra után bemegyek a kórházba vizsgálatokra, mert mindketten ügyeletesek. A szülésznő viccesen meg is jegyezte egy héttel azelőtt, hogy szerinte ez a szombati nap nagyon ideális lenne, hogy "szüljünk", mert ő is és a doktornő is ott lesznek egész nap és éjjel. A vizsgálat során mindent rendben találtak, a saját orvosom kicsit azért gondolkodóba esett, hogy még haza engedjen-e, mert voltak már jelei, hogy hamarosan ki szeretnél bújni, ezért megkért egy másik orvost is, hogy esetleg nézzen még rám. Végül nem tartották indokoltnak, hogy a kórházban maradjak, így 20:45 körül haza buszoztam apukádhoz és a tesóidhoz. Kicsit csalódottak voltunk, hogy nem marasztaltak a kórházban, napok óta minden percben vártuk, hogy mikor jelzed, hogy elérkezett az idő és aggódtunk, hogy apa is időben hazaérjen, a tesóidhoz át tudjon jönni valaki ha indulni kell.
Mire hazaértem Dani és Ábel már a kádban lubickolt, érdeklődtek felőled, hogy hogy vagy, megvizsgált -e a doktor néni és hamarosan aludni mentek, mi pedig apával úgy döntöttünk megnézünk még egy részt egy sorozatból (Westworld), nem lesz itt már ma úgysem semmi alapon.
22.00 óra után elkezdődött valami, éreztem, hogy fájdogál itt-ott és ritkán és gyengén ugyan, de ismétlődnek, de akkor még nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki.
Május 4-én 23.43-kor ezt az üzenetet írtam a szülésznőnek:
"Szia! Hát lehet hogy megyünk vissza, elég rendszertelenül hol ritkábban hol olyan 7-8 percenként de vannak fàjàsaim egy fél órája kb
"
Ő azt javasolta, hogy menjek el zuhanyozni, várjak kicsit és majd meglátjuk. Mondtam is apának, hogy szerintem feküdjünk le, még ki tudja mi lesz.
Március 5-én 2:54-kor ismét írtam a szülésznőnek:)
"Hàt lassan szerintem bemegyünk ez már nem fog elmúlni, 23 óra óta végülis vannak fájásaim, felkeltem a férjem."
Úgyhogy keltettem apát, én még azt hiszem ittam előtte egy kv-t is és hívtuk a Gyöngyit. Szerintem összességében olyan fél 4 után értünk be a kórházba. A kocsiban ülve még mindig azon gondolkodtam, hogy vajon ez tényleg már az, vagy megviccelsz, mert még mindig nem éreztem úgy, hogy na most bizony elérkezett az idő. Igazából túl jól voltam szerintem az az igazság. A kórházba érve aztán a szokásos vizsgálatok következtek és végül megerősítettek benne, hogy igen itt az idő, hamarosan találkozni fogunk. Apával bevonultunk a szülőszobára, burkot repesztettek és vártunk. Mivel a fájások nem nagyon akartak erősödni, ezért kaptam egy kis oxitocint és onnantól felgyorsultak az események bár még mindig teljesen elviselhető volt, nem éreztem annyira vészesnek a fájdalmat.
Megvizsgált a doktornő, kaptam még egy kis no-spa-t, hogy lazuljanak a mindenfélék és jöttek is a tolófájások, ami már nagyon rossz volt, de attól tartottam is, hogy nem lesz egy álom, de onnantól kezdve pár perc alatt kint voltál.
Kis lila kupac ott sírdogált az ágyon és apa is és én is határtalanul boldogok voltunk, hogy harmadszor is átélhettük ezt csodát és ismét egy gyönyörű kisfiú választott minket a szüleinek.
Nem szeretnék közhelyeket írni, de tényleg határtalanul boldog vagyok ha Rád és a testvéreidre nézek, nagyon megható az a szeretet, amivel körbevesznek Téged. Simogatnak, szaladnak az ágyadhoz ha sírsz, minden érdekli őket ami Veled történik, a pelenkázástól a fürdetésig.
Bízom benne, hogy nagyobb korotokban és felnőttként is jó testvérek lesztek és mindig segíteni és támogatni fogjátok egymást, hiszem, hogy az egyik legjobb dolog amit tőlünk kaphattatok, hogy mindig ott lesztek egymásnak és lesz kihez fordulnotok.
Vigyázzatok nagyon egymásra!
Mire hazaértem Dani és Ábel már a kádban lubickolt, érdeklődtek felőled, hogy hogy vagy, megvizsgált -e a doktor néni és hamarosan aludni mentek, mi pedig apával úgy döntöttünk megnézünk még egy részt egy sorozatból (Westworld), nem lesz itt már ma úgysem semmi alapon.
22.00 óra után elkezdődött valami, éreztem, hogy fájdogál itt-ott és ritkán és gyengén ugyan, de ismétlődnek, de akkor még nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki.
Május 4-én 23.43-kor ezt az üzenetet írtam a szülésznőnek:
"Szia! Hát lehet hogy megyünk vissza, elég rendszertelenül hol ritkábban hol olyan 7-8 percenként de vannak fàjàsaim egy fél órája kb
"Ő azt javasolta, hogy menjek el zuhanyozni, várjak kicsit és majd meglátjuk. Mondtam is apának, hogy szerintem feküdjünk le, még ki tudja mi lesz.
Március 5-én 2:54-kor ismét írtam a szülésznőnek:)
"Hàt lassan szerintem bemegyünk ez már nem fog elmúlni, 23 óra óta végülis vannak fájásaim, felkeltem a férjem."
Úgyhogy keltettem apát, én még azt hiszem ittam előtte egy kv-t is és hívtuk a Gyöngyit. Szerintem összességében olyan fél 4 után értünk be a kórházba. A kocsiban ülve még mindig azon gondolkodtam, hogy vajon ez tényleg már az, vagy megviccelsz, mert még mindig nem éreztem úgy, hogy na most bizony elérkezett az idő. Igazából túl jól voltam szerintem az az igazság. A kórházba érve aztán a szokásos vizsgálatok következtek és végül megerősítettek benne, hogy igen itt az idő, hamarosan találkozni fogunk. Apával bevonultunk a szülőszobára, burkot repesztettek és vártunk. Mivel a fájások nem nagyon akartak erősödni, ezért kaptam egy kis oxitocint és onnantól felgyorsultak az események bár még mindig teljesen elviselhető volt, nem éreztem annyira vészesnek a fájdalmat.
Megvizsgált a doktornő, kaptam még egy kis no-spa-t, hogy lazuljanak a mindenfélék és jöttek is a tolófájások, ami már nagyon rossz volt, de attól tartottam is, hogy nem lesz egy álom, de onnantól kezdve pár perc alatt kint voltál.
Kis lila kupac ott sírdogált az ágyon és apa is és én is határtalanul boldogok voltunk, hogy harmadszor is átélhettük ezt csodát és ismét egy gyönyörű kisfiú választott minket a szüleinek.
Nem szeretnék közhelyeket írni, de tényleg határtalanul boldog vagyok ha Rád és a testvéreidre nézek, nagyon megható az a szeretet, amivel körbevesznek Téged. Simogatnak, szaladnak az ágyadhoz ha sírsz, minden érdekli őket ami Veled történik, a pelenkázástól a fürdetésig.
Bízom benne, hogy nagyobb korotokban és felnőttként is jó testvérek lesztek és mindig segíteni és támogatni fogjátok egymást, hiszem, hogy az egyik legjobb dolog amit tőlünk kaphattatok, hogy mindig ott lesztek egymásnak és lesz kihez fordulnotok.
Vigyázzatok nagyon egymásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése